Kezünkben a sorsunk (egy darabja)

Ritkán adatik meg, hogy tökéletes korreláció legyen a saját egyéni teljesítmény és a végleges siker között. Dolgozunk keményen aztán mégsem érjük el a célt, mert kifogunk egy ratyi feladatot, vagy morcos vizsgáztatót a felvételin, nyelvvizsgán vagy állásinterjún, esetleg a munkahelyen megszüntetik a részlegünket az igazgatóváltáskor, leállítják a projektünket, amibe hónapokat, éveket áldoztunk a fiatalságunkból stb. Visszatekintve konstatáljuk, hogy kár volt izzadni, hajtás helyett akár Aknakeresőzhettünk is volna az utóbbi pár hónapban, most ugyanott lennénk.



Ha az ilyen gyomrosok és a sikerélmények közti arány nagyon leromlik, akkor az emberen eluralkodhat egyfajta tehetetlenség/hiábavalóság érzés: nem számít, hogy én mit csinálok, hiába tekerem a pedált ezerrel. Könnyen cinikusak és demotiváltak leszünk, ami aztán könnyen rányomja a bélyegét nemcsak az adott projekthez való hozzáállásunkra, de az általános közérzetünkre is.



Mikor magamon veszem észre ezt a dolgot, akkor kitalálok egy kis személyes mini-projektet, ahol a játékszabályok tökéletesen ismertek és a siker csakis rajtam múlik. A fogyókúra pl. ilyen.

ui: Most már vicces visszaemlékezni, hogy tinédzserkoromban hosszú ideig akartam írni erről az érzésről egy novellát, amiben egy fiú hajt egy lányért és nagy dráma/küzdés van, meg minden és a vége az, hogy az egész várost fiúval/lánnyal, mellékszereplőkkel együtt elpusztítja egy atombomba az utolsó oldalon. :)



ui2: Az megvan, hogy a Hope is Emo-ban az ajakpiercingje néha máshol van a vágások után?

A fogyókúra első fele megvan

Pearls Before Swine (köszi Szónak a képet).

A megcélzott 30 font fele (6,8 kg) 60 nap alatt lement. Átlag napi 875 kalóriás deficitet kellett hozzá generálnom. Az úszógumim így már csak ülve látszik.

Megnéztem egyébként és 1 éve voltam ugyanekkora súlyú. Stresszes időszak volt és én az a fajta ember vagyok, aki nyomás alatt zabálni kezd.



Külön örömmel tölt el, hogy az üzleti úton is sikerült leadnom 1,5 fontot 6 nap alatt. Azt, hogy az ingyenkajától sem híztam el, valószínűleg nemcsak az acélos akaraterőmnek, de a masszív alvásdeficitnek és a csutkára feltekert légkondinak is köszönhetem.

Onwards.

Róma, New York

Elmegyek Rómába holnap egy hétre. Nem az Örök Városba, hanem egy New York államban található nagyon kicsibe. Most először lesz alkalmunk tesztelni a szoftverünket terepen, ha jól vettem ki, akkor az ott található korábbi katonai repülőteret fogjuk játszótérnek használni.

A város pici és nincs a közelében sem semmi érdekes semelyik irányba. Számomra a következők a személyes kihívások:

• Megkalapálni a szoftvert, hogy tényleg menjen: ez várhatóan az utolsó pillanatig fog tartani, vagy még annál is tovább.
• Lehetőleg tartani magamat a diétámhoz. Ez azért nem lesz könnyű, mert az étkezéseket megtéríti a cég és ilyen alkalmakkol nagyon mohó szoktam lenni. Plusz nem lehet szokásosan antiszociálisnak lenni és elvonulni, amikor mindenki más eszik, mert munkaebéd, munkavacsora van általában.
  

Arrivederci.

Döbbenetes magyar árak

Az Asszony olyan döbbenetes híreket mesél a telefonban az óhazáról. Hogy pl. fizetni kell a McDonald's-ban a ketchupért 80 forintot. Itt nálunk ingyen van és praktikusan korlátlan mennyiségben.

A másik, amin ledöbbentem, hogy 200HUF egy miskolci helyi buszjegy, sőt, ha a sofőrnél veszi az ember, akkor 300. Ez már több, mint amennyibe itt kerül. Sőt, én pl. ingyen utazom a buszon az egyetemi igazolványommal.

Azt hiszem masszív sokk lesz, mikor egyszer hazamegyek...

Hacker diéta (Hacker's Diet) jegyzetek 1. rész

Évekkel ezelőtt találtam rá a Hacker's Diet (Hacker diéta) című ingyenes elektronikus könyvre, de sosem olvastam végig. John Walker, az Autodesk szoftvercég alapítója írta, aki egész életében dagi volt, aztán egyszer elunta, és lefogyott úgy, hogy sosem jött vissza. Megközelítése mérnöki, egyszerű és vajákosságtól mentes. A könyvhöz mellékelt, Excel táblázatok segítségével könnyen figyelemmel lehet követni az étrendünket, testúlyunkat és nagyon jó kis elemzéseket, előrejelzéseket kapunk arról, hogy az aktuális trendek alapján merre kell változtatnunk. Véleményem szerint ez a fajta okos visszacsatolás adja a módszer erejét.

Van jópár dolog, amire még olvasás előtt ismertem máshonnan, vagy felfedeztem magamtól. Ezekből egy találomra összeállított lista:

• Alapdolog, hogy minden reggel evés előtt megmérjük magunkat és feljegyezzük egy táblázatba. Ennél többször értelmetlen. Lehetőleg pontos mérleget és konzisztens ruházatot használjunk.
  
• Egyszerű a szabály: ha több kalóriát égetsz el naponta, mint amennyit megeszel, akkor fogysz, különben hízol. A többi csak vudu.
• Fogyás szempontjából mindegy, hogy brokkolit vagy szalonnát eszünk, csak a összesített kalória számít. Észnél kell lenni viszont. A kedvenc mogyorómból, amivel egy vödörrel itt tartok az asztalon, egy marok 240 kcal. Ha minden nap észrevétlenül bemajszolok ennyit, az évente 8 kg zsír pluszban!
  
• A testsúlyunkból rajzolt görbéket ki kell simítani pl. mozgó átlagokkal, különben a harci morálunk megszenvedi a hullámvasutat, ami abból adódik, hogy éppen mennyi víz, vagy kaka ragadt bennünk aktuálisan, és nem azt méri, hogy mennyi zsírt égettünk el.

Pl. az én görbém így néz ki most: (fontban)



A végefelé lelassult a fogyás, ezt a kocsmázásnak (a sör és a Bloody Mary rengeteg kalória!) és a komolyabb odafigyelés nélkül vásárolt amerikai cukros kenyérnek tudom be. Szóval ha az ember az összevissza ugráló nyers adatokat nézi, amik igaziból a bennünk lévő víz mennyiségének hullámzását mutatják, akkor az egyik nap hamis önbizalom tölti el, a következő nap meg pofára esik és elmegy a kedve az egésztől. Ehelyett a mozgó átlagot kell figyelni, az sokkal valósabb képet fest a valódi testsúlyunkról. (Pl. az alapgörbéről úgy tűnik, mintha én a múltkor 2 nap alatt híztam volna 2 kg-ot, pedig frászt.)

• Fontos észben tartani, hogy egy kg zsír kb 7600 kcal. Ha van rajtunk mondjuk egy 15kg-os "úszógumi" az 114000 kcal. Eltüntetéséhez ennyivel kevesebbet kell enni (könnyebb) vagy ennyivel többet elégetni (nehezebb). Ez 211 Big Mac vagy 322db Túró Rudi. És megfordítva, ha minden nap pont megfelelően eszünk plusz még bedobunk egy extra Túró Rudit, akkor év végére hízunk több mint 16kg-ot...
• Fogyás szempontjából mindegy hányszor eszünk egy nap, csak a bevitt kalória és a leadott kalória különbsége számít.
  
• A sportolás jó dolog, de fogyásra alkalmatlan, legalábbis az átlagemberek számára. Ha minden nap lemondunk a kedvenc Túró Rudinkról, az 7 * 354 = 2478kcal egy héten (0,3 kg zsír). Tegyük fel, hogy hetente 3x megyünk el sportolni. Ekkor alkalmanként 826kcal-t kell elégetnünk, amihez kb. 70 percet kéne megállás nélkül kocognunk. Minden héten 3x. Ez hosszútávon meghaladja a legtöbb ember akaraterejét, arról nem is beszélve, hogy honnan vesszük el rá a szükséges időt? Hát akkor már nem könnyebb nem megenni azt a napi 1 rudolfot?

Science. It works, bitches.

Cigányélet, barátságok

Jó dolog járni a világot, kipróbálni milyen más országokban, különböző helyeken lakni. De ha bevállaljuk ezt a "cigányéletet" és/vagy a körülöttünk lévő embereknek is hasonló nomád viszketegségük van, az azzal jár, hogy nagyon nehéz igazi, valóban mély barátságokat kialakítani.

Megismerkedünk emberekkel és érezzük, hogy van bennünk sok közös, jól megértjük egymást. Aztán elválnak az útjaink, ők elköltöznek, mi állunk odébb, vagy mindkettő. Még a mai Skype-os, Facebook-os világban is nagyon nehéz megtartani a kapcsolatokat, maroknyi kivételtől eltekintve szépen elkopnak.

Először diákkoromban, a németországi gyakorlatomon éltem át ezt. Nagyon jó barátságba kerültem egy ciprusi sráccal meg egy finnországi svéd és egy francia lánnyal, együtt főztünk, ittunk, bandáztunk, turistáskodtunk. Aztán bumm, vége a nyárnak, nem láttuk többet egymást. Kerestem őket az interneten, ment pár email, aztán megváltozott a postafiókjuk és végleg elvesztek. Még évek múlva is gyakran eszembe jutnak. (Az volt a legjobb nyár a világon, akkor határoztam el, hogy külföldre akarok menni mindenképpen.)

Ahol most lakom és dolgozom, ott is nomádélet van: jönnek az emberek dolgozni, PhD-t csinálni, 1 évre, 2 évre, 5 évre, aztán továbbálnak. Eleinte meglepően megviselt a dolog, meggyászoltam minden távozót. Aztán az évek során azt a védekezési mechanizmust alakítottam ki, amit a háborúban a veterán katonák, akik mellől folyton kihalnak az újoncok: inkább igyekszem nem barátkozni, távolságot tartani, begubózni és -- főleg korábbi önmagamhoz képest -- maximálisan antiszociális lenni.

Aztán persze a legjobb igyekezet ellenére sem megy 100%-osan, mégiscsak becsúszik egy két barátság-féle. Ma búcsúztattam el a sensei-t, aki felnyitotta a szememet peak oil vonatkozásában. Szintén ma búcsúztam el egy amerikai sráctól, akivel ugyan (köszönhetően az antiszociális, társaságkerülő attitűdömnek) csak viszonylag kevés alkalommal találkoztam, de ezalatt valahogy annyira megértettük egymást, hogy az nagyon ritka (másoknak is feltűnt). Benne volt a levegőben, hogy ha másképp alakult volna a világ, ebből is lehetett volna egy életre szóló, komolyabb barátság.

Magyarország előnyösen kicsi ilyen szempontból: nem olyan nehéz megtalálni egymást alkalmanként, de pl. itt az USA-ban sokkal mobilabbak az emberek és nagyobbak a távolságok. Nem az van, hogy megvan a pesti lakás, aztán jövő héttől nem egyetemre, hanem dolgozni vagy egy másik munkahelyre járok, de attól még a szokásos sörözőben ezután is találkozhatunk, hanem odébbköltözik a cimbora egy kontinensnyit, mert ott van jó állás/iskola.

Nincs tanulság, csak ezt ki akartam adni magamból. Hiányoznak a régi barátok, Magyarországról is, innen is. Most pedig megyek és nyitok egy sört az emlékükre.

Prost, daß de Gurgel net verost!