Enron, Panama és az anarchia

Enron: The Smartest Guys in the Room - dokumentumfilm (2005).
Ajánlom mindenkinek, aki szeretné megérteni a kapitalizmust.

Gyönyörű sztori, sztriptíztáncosok, rá-rá hangulat, dot com boom, Enron alkalmazottak hangosan röhögve zárnak le erőműveket Kaliforniában telefonon, menetrendszerűvé váló áramszüneteket és masszív áremelkedéseket okozva, 30 milliárd dollárt szivattyúznak ki "dereguláció" címén az államból. És megannyi apró, önmagában is érdekes részlet.

De a legszebb az egészben, hogy soktízmilliárdos üzletet tudtak építeni vegytiszta bullshitre hosszú éveken át. Mindenki benne volt, befolyásos cimbiként az öreg Bush, kis Bush, a pénzügyi elemzők és a cégek pedig nyakig: az Arthur Andersen, az ügyvédi irodák, a Meryl Lynch, az összes nagyobb bank a Citibank-tól a First Bostonig.

Talán a legjobban az archív filmbejátszások tetszenek, mikor a vezetőség már tudja, mekkora nagy patyomkin Potyemkin-falu az egész, de nyomják tovább a bullshitet a közönség (a saját alkalmazottaik) előtt. Komolyan mondom, visszatekertem ezeket és megnéztem újra. Döbbenet.

Magyarországon is megvannak persze ezek a történetek, csak a Postabankból, Strabagból, Vegyépszerből, Happy Endből, Tokaj Kereskedőház Rt-ből, Nomentánából, Fittelinából, Strabagból nem csinálnak ilyen jó kis dokumentumfilmet.

Ez az írás jut mindig erről eszembe:

A lelkünk fölujjong, ha például olvassuk, hogy a francia parlamentben ismét panama sült ki. Na, ugye hogy nem mi vagyunk a legrosszabbak? Persze azt nem ismernők be semmiért, hogy az az állapot, amely mellett a panamák kipattanhatnak, aranyállapot. Hiszen bárcsak nálunk is mind sűrűbben pattannának ki a panamák. Ez etikai erősödést jelentene. Ám nálunk a nagyon ritka leleplezések is voltaképpen még nagyobb panamákat lepleznek. Ne tessék megbotránkozni. Így van ez. A magyar társadalomnak annyira vérében van a panamázás, hogy aki netán a puritánt meri játszani, elveszett. Olyan erkölcstelen bátorsággal sehol sem mernek beszélni az emberek, mint nálunk privát körökben.

Ady Endre, Nagyváradi Napló 1903. július 30.