2010. január 29.

Vegetáriánus kísérlet

Elhatároztam tavaly, hogy az idén kipróbálok dolgokat egy egy hónapra. Első kísérletként vegetáriánus lettem januárban. Mindig volt vegetáriánus munkatársam, a menzán vegetáriánus menü, meg akartam tapasztalni mekkora szívás is ez.

2 fő szempont miatt érdekelt a téma:

A húsevés bolygóméretben fenntarthatatlan luxus. A Föld a mostani technológiával nem bír el 6 milliárd húsevőt. Nagyjából 10-szer annyi növényt kell termelnünk és az állatainkkal megetetnünk, mint amennyi a saját táplálkozásunkra elég lenne, ha vegetáriánusok lennénk. Kb. az összes megtermelt gabona 70%-át állatok eszik ma meg. Húsevőnek lenni a gazdag országok lakóinak privilégiuma.

A mai modern állattartás masszív állatkínzás. Igaz ugyan, hogy a Jóisten egy brutális és szadista bolygót teremtett, ahol praktikusan minden állat folyamatosan éhezik és/vagy állandó halálfélelemben él, hogy melyik pillanatban tépik szét élve vagy rágják szét belülről, ám a homo sapiens-nek sikerült ezt majdnem felülmúlnia a nagyipari állattartással. A túltenyésztett, agyonhormonkezelt szerencsétlen jószágok olyan kegyetlen körülmények között élnek, hogyha egy művész úgy döntene, hogy performansz keretében egy színházban vagy galériában hetente megcsinálná az állatokkal ugyanazt, ami naponta történik meg a nagygazdaságokban akkor mindenki elsápadna, mekkora állatkínzó és követelnék az előadás betiltását.

Ez utóbbi ok kevésbé volt számomra fontos. Ezenkívül mivel vegetáriánusként is ettem tejterméket illetve tojást, nem is szüntetné meg az állatkínzást az sem, ha milliárdok követnék a példámat.

Dióhéjban a véleményem: vegetáriánusnak lenni nem borzasztó, de az én környezetemben a húsételek átlagban sokkal finomabbak, mint a vegetáriánusok.

Mondjuk hogyha jó csípős indiai cuccok és a svájci-német (európai) stílusú, fűszerektől rettegő, ám hússal dolgozó konyha közül lenne alkalmam naponta választani, akkor már nem lenne ennyire egyszerű a képlet. Sajnos itt Svájcban sokkal nagyobb luxus rendszeresen étterembe járni az USA-ban. (Főzni meg lusta vagyok. Ez van.)
A hónap legjobb fogása a speckó gombás-fűszeres töltelékkel készített palacsinta volt, amit az Asszony csinált (illetve a Kasteel Brune 100% vegetáriánus belga sör).

A két legrosszabb vegetáriánusként pedig:

1) Leszűkíti a lehetőségeket. Nagyjából a menü 40-70%-a eltűnik ebédnél.

2) Gáz. Ezt nem reklámozzák magukról, de tudományos tény, hogy a vegetáriánusok -- mondjuk ki egymás között őszintén -- többet finganak. A futógépen 45 percet lenyomni így már tényleg embert próbáló feladattá vált. Állítólag viszont nem olyan büdös, mint a húsevőké, de gondolom ez a konkrét étrendtől függ.

Nem maradok vegetáriánus. Majd ha megöregszem és lesz türelmem főzni, akkor kipróbálom mégegyszer.

6 megjegyzés:

  1. Tojást lehet nem ketreces tartásból is szerezni és akkor nem akkora állatkínzás. A húst meg le lehet cserélni tengeri halra, ami szintén nem fenntartható, de legalább kevesebbet szenved, míg leölik. :)

    A főzés nálunk részben közös program (laptopmentes estékhez ajánlható :P), részben meg szükség dolga, mert a jó étterem drága, készkaját meg nem eszek. Meg így azt is tudom, mi kerül bele.

    VálaszTörlés
  2. Az egyik kritikus a muppet showbol1/30/2010 8:38 du.

    Jo, jo, de mi lesz a februari eletstilus?
    Egy ismerosom meselte, hogy tiszta vizzel, sampon nelkul mos hajat, es hogy az elejen egy ideig gaz volt, de aztan normalizalodott.

    VálaszTörlés
  3. "Föld a mostani technológiával nem bír el 6 milliárd húsevőt. "

    Növényevőt sem. Viszont ha a technológián változtatunk, a mindenevéssel járunk a legjobban mi is, a bolygó is.

    Európában (de minimum Magyarországon) nincsenek hormonkezelt állatok.

    Összegezve: helyi termelőtől, normálisan tartott, nem kukoricán hízlalt állat húsát kell venni.

    A tengeri halat meg főleg ott, ahol van tenger. :)

    VálaszTörlés
  4. @chery: én a színvonalas menza egy ideig még lusta maradok.

    @kritikus: 2 tervem van betárazva eddig. Watch this space.

    @Komaváry: A lelkiismeretünknek jót tehet, ha kíméletesek az állatokkal, de a fenntarthatóságon nem változtat. Húsból enni kalóriát kb. 5-10x annyi termőterülletet igényel, mint növényből. Ez van.

    Lásd: Environmental vegetarianism

    VálaszTörlés
  5. Ha kölcsön tudod kérni, fusd át ezt a könyvet:
    The Vegetarian Myth (Lierre Keith).

    (Azért kölcsönkérni, mert megvenni szerintem nem érdemes: viszont minden hibájával együtt jól körüljára többek között a fenntarthatóság kérdést.)

    Szerintem főleg Svájcban nem nehéz olyan marhát venni, amit legeltettek (megfizetni - az más kérdés :)). A svájci legelők jó példák arra, hogy ott soha sem fogsz hatékonyabban növényt termeszteni.

    Fenntartható állattenyésztésre pedig a klasszikus modern példa a Polyface farm:
    http://www.polyfacefarms.com/

    VálaszTörlés
  6. Én 15 éve vagyok vegan, de még sosem hallottam erről a "gázos" dologról. S nem is tapasztaltam. oO

    VálaszTörlés