2008. december 31.

Új játékaim: Valkyria Chronicles, Android

Úgy látszik, jó gyerek voltam, mert nagyon jó ajándékokat kaptam a jézuskától. (Itt már megint Jézuska / Christkind hozza az ajándékot, nem a Santa.)

Mivel lebetegedett a család, nem vállaltuk be a sztrájkos hazamenést, hanem ittmaradtunk Zürichben karácsonyozni. (Ha így folytatom, a végén még meglesz a 3 év magyarországi hazatérés nélkül...)

Ebben az volt a jó, hogy sikerült összerakni további bútorokat. 2009-re már csak a nappali marad.

PS3-ra kaptam Valkyria Chronicles-t és atomjó játék, ezidáig a kedvencem Playstation 3-ra. Japán, a szokásosnál sokkal kevésbé debil sztorival. Alapvetően a Laser Squad - X-COM taktikai vonalat viszi tovább, csak 2008-as igényekhez igazítva. Félig körökre osztott, de nincs rács és valós időben kell szaladni meg célozni. Okos, nem időtrabló, jól kiegyensúlyozott rendszer, lehet stratégiázni.

A történet egy párhuzamos univerzumban játszódik, egy 30-as években kitört európai háború a témája. A grafika gyönyörű, amin elsősorban nem a magas poligonszámot, hanem a művészeti munkát kell érteni. A 3D motor úgy van megcsinálva, hogy a végeredmény kézzel rajzolt animének tűnjön. Látni kell, nagyon szép. Külön említést érdemel, hogy minden egyes szereplőnek részletesen kidolgozott háttértörténete van, nem egydimenziós figurák. A "jók" között is van bosszúszomjas illetve rasszista nem is egy.

Annyit azért sajnálok, hogy az amerikai PS3-at nem tudom egyszerűen átkapcsolni német nyelvűre, szívesen játszottam volna vele úgy.



A fiam programozható Lego Mindstormja sajnos nem érkezett meg, helyette viszont kaptam egy Android telefont, amit lehet bütykölni. Az utóbbi pár napban doksikat olvasgattam, sokáig nem tudtam eldönteni, hogy mit fejlesszek rá először, végül egyelőre egy flashcard alkamazás mellett döntöttem tanulásképpen. Nemlétező szabadidőmben ezt fogom bütykölgetni.

A telefont nagyon izgalmasnak találom, nem elsősorban azért amit most tud, hanem a platform jövője miatt. Mindenesetre már most is tetszik benne sok minden: a képernyő, a böngésző, a fejlesztőkörnyezet és a minden alkalmazásban működő back gomb.

Kéne még 2 hét szünet, hogy ki tudjam élvezni az új játékszereket...

2008. december 18.

Bele a vasutassztrájkba...?

6 éve nem voltam Magyarországon télen. Tennessee-ből nézve a Magyarországi tél nedves, hideg és ami legrosszabb: sötét (a svájci ugyanolyan, csak itt könnyebb síelni).

2 és fél éve nem voltam egyáltalán Magyarországon, úgyhogy most úgy döntöttünk, ha már ennyire közel vagyunk, akkor meglátogatjuk karácsonykor a nagyszülőket 1 hétre. Az volt a nagy ötlet, hogy kipróbáljuk az éjszakai vonatot, mert amellett, hogy olcsóbb, mint a repülő, az országokon keresztülvonatozás mekkora nagy európai dolog és még talán kaland is a gyerekeknek. Pár hete meg is vettük a jegyeket négyünknek a jobbik fajta hálókocsiba. Zürich-Budapest-Miskolc: jó hosszú, de ha összejön, kialudhatjuk magunkat menet közben.

2 nap múlva, szombat este indulnánk, de a vasutassztrájk miatt nem tudom mi lesz belőle. Mikor ezt írom, az olvasható az Indexen, hogyaszongya:

A távolsági gyorsok, az IC-k és a nemzetközi vonatok közlekedése lényegében leállt. Egyes vonalakon két-három óránként járnak vonatok.
 Továbbá:
Üres a miskolci Tiszai pályaudvar, egyetlen egy utas sem volt a váróteremben és a peronokon csütörtökön este.

Illetve:
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) határozatlan ideig folytatja a vasárnap óta tartó országos vasúti sztrájkot, miután a szakszervezet vezetői csütörtök reggel sem jutottak megállapodásra a MÁV képviselőivel - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

Holnap megkérdezem az itteni utazási irodát, hogy mit tudnak ígérni, de ha hasonló marad a helyzet, akkor két gyerekkel kicsit kockázatosnak tűnik a dolog.

 
Fotó: Index.

2008. december 14.

Hétvége


Apró sikereim a napokban:
  • Leültem egy köteg számlával és befizettem szépen mindet. Nem nyomasztanak már.
  • Beszereztem pár aprócska ajándékot és új fülest az iPodhoz.
  • Beszereztem az utazási kedvezmény igénybevételéhez szükséges kártyát.
  • Összeraktam a fent látható tévés polcot (Benno). (Ráment a délelőtt főzéssel, gyerekfelügyelettel, pelenkacseréléssel stb.)
  • Félig összeraktam 2 további szekrényt a gyeröknek.
  • Fiammal gyakoroltam német szavakat (150-et néztünk át ma) plusz szorzótáblát.
  • Szépen megnyomtam a "Mark all as read" gombot a Google Readerben. (RSS bankruptcy.)
  • Lemondtam arról, hogy használható időkövető alkalmazást találok a Blackberryre. Ehelyett a Mac-en kezdtem el (ismét) követni, mire megy el az időm egy szuperegyszerű alkalmazással (Time Tracker).
  • Levadásztam egy makacs hibát a szoftverben. Erre sajnos a vasárnapom egy jó része ráment, de ha nem csinálom meg, akkor beleőrülök.
További apró örömök:
  • Kiderült, hogy a régi amerikai CRT tévénk mégis tudja kezelni a 230 voltot. Jó lesz a gyerek szobájába Wiizni.
  • A recesszió ellenére még van állásom.
  • A kalóriabevitelt és az alvási ciklust sikerült kontroll alatt tartanom, péntek reggel óta ismét koffeinmentes vagyok.

2008. december 12.

Senki nem kívánja a halálos ágyán, hogy bárcsak több időt töltött volna a gyárban


Kezdenek összecsapni a fejem felett a hullámok, nem haladnak úgy a dolgaim, ahogy szeretném.
  • A gyárban nem kicsit becsültem alá az egyik projektemhez szükséges időt. Lehet, hogy elég lenne úgy abbahagyni, ahogy van, de hiányoznak belőle funkciók, amiket nagyon szeretnék beletenni év vége előtt, közben pedig már máson kéne dolgozni. A rendszer megtanulása, kitapasztalása sokáig tartott, és éppen most fogyott el az időm, mikor már gyorsan tudnék beépíteni új dolgokat. Karnyújtásnyira a győzelem, nagyon frusztráló itt megállni.
  • Mindenféle adminisztratív dolgok halmozódtak fel, amiket folyamatosan tűzoltás-jelleggel csinálok. Megpróbálom a nap végén intézni őket, mikor agyasabb feladatokhoz már nincs energiám, de ez azzal a veszéllyel jár, hogy már egyáltalán nincs semmire energiám és elhalasztódik.
  • A lakásban még mindig vannak a szoba közepén a kicsomagolatlan IKEA bútorok...
Mikor ennyire be vagyok havazva, többek közt 2 dolog történik velem:
  • alvási problémáim vannak
  • a stressztől mindenféle hülyeségeket zabálok össze
  • a közérzetem megszenvedi, hogy folyton a tűzoltandó feladatokon jár az agyam, nem tudok leereszteni
Számítottam én arra, hogy az első pár hónap keményebb lesz, viszont azt is látom, hogy ez így nem mehet tovább. A következő évben időt kéne szakítanom a következő dolgokra pl:
  • német tanulás: Most egyáltalán nem látok, hallok német beszédet, a gyárban angol minden, tévézni nincs időm, az iPodomhoz kéne új fülest venni, hogy legalább a buszon hallgathassak német podcastokat. Tanfolyamra is szeretnék járni, de csak úgy van értelme, ha van időm készülni az órákra.
  • lakás berendezése: Elvileg megvannak a bútorok, csak össze kellene őket rakni. (Nehezítő körülmény, hogy csak nagyon korlátozott időkben lehet kalapálni a morcos szomszédok és a házirend miatt.) Szőnyegeket, lámpákat kell még beszerezni, mindenféle kábeleket végigvezetni, bekötni rendesen.
  • több idő a családdal: 6:30-kor kelek, segítek a fiamnak elkészülni az iskolába és még gyorsan gyakorolunk pár német szót reggel. Este aztán sokszor olyan későn érek haza, hogy megint csak egy pár perc szógyakorlásra van idő, aztán már megy is aludni. Ez hosszútávon nem működik. (That ain't no way to live!)
  • sport: Nyáron eljutottam odáig, hogy minden nap bohóckodtam valami sportszerűséget. Mióta itt vagyunk ez megszakadt. Pedig nagyon jó lenne elővenni, nem igazán a fizikai része az ami hiányzik, hanem azt vettem észre, hogy az attitűdömet változtatta meg pozitív irányba. (Bár nem tudom, hogy ez a sportnak, vagy a közben hallgatott Foo Fightersnek volt ez inkább köszönhető, haha.)
Ma reggel több hétnyi koffeinmentesség után elővettem egy diétás kólát (európaiul kóla fényt) és a következő akciótervet dolgoztam ki:
  • Mérnöki megközelítés: hogy optimalizálni tudjam, mire megy el több idő mint kellene, keresek egy time tracker alkalmazást a Blackberryre és pontosan mérni fogom minden nap, hogy mennyi idő megy el a különböző munkaprojektekre, ebédszünetre és minden másra. Lefogadom, hogy nagyon tanulságos lesz. De eddig még arra sem volt időm/energiám, hogy összekapcsoljam a laptoppal a telefont és kipróbáljam, hogyan lehet rá szoftvert telepíteni.
  • Újra végigolvasom a Getting Things Done és a Seven Habits könyveket. Ezúttal tényleg filctollal válogatva szét a bullshitet és a nekem fontos/hasznos dolgokat.
  • Mivel úgyis jóval korábban érek az irodába, mint a munkatársaim, itt fogom kihasználni az időt valami sportra az épületben található fitness teremben.
  • Szerzek fülest az iPodomra, enélkül közel napi 1 óra nyelvgyakorlás esik ki.
  • Szigorúan korlátozom a gyárban töltött időt. Ha nem férek bele, akkor nem maradok bent, hanem felállok és pont.

2008. november 23.

JMemorize - szógyakorláshoz (Leitner - módszer)

Harmadikos voltam, amikor a napköziben kis papírcetlikkel kezdtük el gyakorolni az angol szavakat. A tanárnéni szónyelveknek hívta őket, egyik oldalon angol nyelven, másik oldalon magyarul voltak leírva a szavak és konkrétan beleraktuk őket egy kis szütyőbe, ami olyan volt mint az uzsonnászsákunk.

A módszer pofonegyszerű: kihúzok egy véletlen szót, ha tudom, mi van a hátoldalán, akkor kiveszem, ha nem tudom, akkor megpróbálom megjegyezni és visszateszem.

Szókincsépítésre, évszámok, egyéb dolgok biflázására nagyon jó módszer. Angolul flashcard-nak hívják az ilyet és rengeteg program, sőt közösségi site is van, ami erre épül. Mindegyik kezem ügyébe kerülőt kipróbáltam és egyik sem volt jó. A leggyakoribb hiba, amit elkövetnek, hogy kötelezővé teszik, hogy az ember bepötyögje a megoldást, ami rendkívüli módon lelassítja a tanulási folyamatot (főleg ha mondjuk idegen nyelven kéne gépelni, ahol nem ismerjük a billentyűzetkiosztást).

Végül megtaláltam az egyetlen kézreálló szoftvert, a Java-alapú jMemorize-ot. Ez a Leitner-módszert követi, aminek a lényege az, hogy több, sorszámozott kártyapaklit tartunk fenn és minden alkalommal, mikor sikeresen tudtunk egy megoldást, akkor a hozzá tartozó kártyát egyre nagyobb sorszámú pakliba rakjuk. Ha egy, a k-ik pakliban lévő kártyán lévő választ tudjuk, akkor áttesszük a k+1-ik pakliba, ha nem tudjuk, akkor visszakerül az elsőbe. A nagyobb sorszámúakat tudjuk a legjobban, ezeket elég ritkábban elővenni.

 
Pár hete kezdtünk a fiammal német szavakat és kifejezéseket tanulni és mostanra már túl vagyunk a 300 megtanult kártyán.


Akárcsak nekem annak idején, angol és magyartudással neki is az egyik legnagyobb kihívás a névelők memorizálása. Ez a német nyelv legnagyobb rákfenéje az agyhalál szórend mellett.

2008. november 21.

Pénzügyi megmondóemberek (2006-2007)

Nem tudnak semmit. Sírva nevetek azon, milyen vicces visszanézni, ahogy a két agyatlan kiröhögi Peter "Mindmeghalunk" Schiffet.

Különösen megmosolyogtam Ben "Intelligens Tervezés" Stiller Stein befektetési tanácsát tavalyról: vegyetek pénzügyi cégeket, főleg Merrill Lynchet, mer ócsó. Aham.



Bullshit vudu az egész.

2008. november 17.

The End of Wall Street's Boom


Michael Lewis: The End of Wall Street's Boom

Az általam eddig látott legérdekesebb és legolvasmányosabb összefoglaló arról, hogyan sikerült ekkora gödröt ásni.

Ajánlom mindenkinek, aki szeretné megérteni, miért fogja elveszíteni az állását a következő hónapokban.

(Spanyol munkatárs mesélte, hogy náluk az autógyárakban már csak heti két órát dolgoznak, annyira vissza kellett fogni a termelést.)

2008. október 28.

Tennessee megint hozza a formáját

Korábbi lakóhelyem Tennessee állam, progresszívnek nem igazán mondható hely. Ott alapították a Ku Klux Klánt (1865), illetve gyilkolták meg Martin Luther Kinget (1968) és ott volt pl. a majomper is (1925).

Most pedig ez a legújabb rasszista agyalágyult öregbíti az állam jó hírnevét: feketéket akart leöldösni és lefejezni, mesterművét pedig Obama meggyilkolásával megkoronázni.

2008. október 24.

Heidi

A gyárban hagyomány, hogy minden péntek este van egy kis informális összejövetel. Lehet kérdezni a vezetőket dolgokról, lehet társalogni kollégákkal és van ingyen sör meg mulatschag.

Minden péntek öt órakor, mikor eljön ennek az ideje, megszólal a Heidi nevű dal a hangosbemondóban, így hívják a munkásokat a földszintre sörözni:



Nekem nagyon bejön (bár nem pont úgy éneklik, mint a videóban). Megpróbálom majd beállítani csengőhangnak. A Heidi Johanna Spyri svájci írónő 1880-as regénye, amiben az alpesi kiscsaj Tarzanként bekerül a nagyvárosba.

A dal arról szól, hogy Hédi menjen vissza a hegyekbe, mert ott a jó.



És a szöveg:

Heidi

Holadio, Holadio
Heidi - Heidi!
Deine Welt sind die Berge
Heidi - Heidi!
Denn hier oben bist du zu Haus

Dunkle Tannen
Grüne Wiesen im Sonnenschein
Heidi, Heidi brauchst du zum glücklich sein

[Jodeln]

Heidi, Heidi kommt doch Heim
Find dein Glück
Komm doch wieder zurück

Sok más feldolgozás között, 70-es években japán rajzfilmsorozat is készült Hédiről.

Ennek az intrója elég japán, de azért jódlizás van benne:

2008. október 18.

Mindenfélék Svájcról és a nyelvekről

Nem néztem utána, de nekem új volt, hogy a Svájc negyedik hivatalos nyelvét beszélő romansok tulajdonképpen cigányok. Spanyol kolléga viszont elmondta, hogy mára a Svájcban élő spanyol anyanyelvűek száma mára meghaladja a romansokét. Én sosem láttam semmit felismerhetően kiiírva romansul. Amerre én jártam ott nagyjából a használt nyelvek német, angol, francia és olasz kb. ebben a sorrendben.

Angolul tényleg nagyon sokan beszélnek, társadalmi helyzettől függetlenül. Talán a délről érkezett bevándorlók azok, akik legnagyobb eséllyel nem tudnak. Azért meg tudok lepődni a mai napig, mikor az IKEÁban az angolt csak törve beszélő eladó folyékonyan vált ügyféltől függően a német olasz és francia között, vagy mikor a villamoson megszólított idősebb emberek is teljesen jó angollal válaszolnak, a kis dugó helyi önkormányzatunknál (lakosság: 15000) az ügyintéző kiscsajszi abszolúte jó folyékony angollal segít kitölteni a regisztrációs űrlapot.

Az itt (egymástól eltérő helyi dialektusokban beszélt) beszélt svájci német a közelmúltig írásban egyáltalán nem létezett. Emiatt viszonylag gyorsan változik generációról generációra és pl. az elsősorban Dél-Európából (Olaszország, Portugália) ideérkezett bevándorlók nagy hatással voltak rá. Érdekes módon csak az utóbbi években kezdte el a lakosság -- elsőként a fiatalok -- írásban is használni, az SMS és az email elterjedésének köszönhetően. Mivel helyesírása nem létezik, fonetikusan írják le. Engem a sok torokhang miatt leginkább a holland nyelvre emlékeztet egyébként.

Német nyelvvel a gyerekek először az iskolában találkoznak. Egyáltalán nem könnyű megtanulniuk, gyakorlatilag majdnem olyan mint egy teljesen idegen nyelv (angolt is tanul mindenki). Akinek gondja van az különórákat vesz.

És mégvalami: Svájcban jelenleg 3 százalék alatt van a van a munkanélküliség.

2008. október 15.

A vak programozó kollégám

Van egy programozó kollégám aki vak. Fehér bottal jár. Mielőtt teljesen megszoknám, le szeretném írni, hogy még mennyire fura érzés ez. Nem is találom rá a megfelelő szavakat.

Döbbenetes, hogy mennyire jól boldogul mindennapi feladatokkal, amikről azt gondolnám, hogy egy vak személynek nagyon nehéz. Pl. majdnem tátott szájjal néztem amikor kávét főzött (meg nem próbálnám csukott szemmel), vagy mikor gondolkodás nélkül lecsúszott velünk a tűzoltópóznán.

Persze a legmeghökkentőbb munka közben látni.

Svédországból jött Svájcba, három lánya van és nagyon jó fejlesztő, open source díjat is nyert, látom az asztalán.

Kissé szerénységre int, mikor olyan valaki ül velünk szemben, aki nagyjából mindent elért az életben amit mi (sőt-sőt-sőt), de úgy, hogy nem lát.

2008. október 9.

Új lakás, bútorok

Tegnap átköltöztünk az új lakásba. Eleinte úgy tűnt, hogy csak 2 hálózsák lesz az összes bútorunk, de végül az IKEA mégis kiszállította a megrendelt székeket, asztalt ágyakat. Sajnos semmi szerszámunk nem volt, így nem tudtuk összerakni őket (nem mintha lett volna rá idő este). Mindenesetre legalább a matracoknak máris hasznát vettük.

Az IKEA-s vásárlás 2 gyerekkel elég tikkasztó bír lenni, főleg mikor teljesen nulláról kell berendezni egy lakást. 1 nappal a költözés előtt rohantam este még az áruházba, hogy zárás előtt legalább ágyakat tudjak venni. Kocsim még nincs, de ha lenne se fért volna bele ennyi cucc, úgyhogy házhozszállítást kértünk (kb. 20kHUF volt, szerintem nem drága, tekintve, hogy nekünk semmit nem kellett csinálni.)

Az erkélyünkről nem csak lovakat de legelő teheneket is látni. A kanapét csak 6 hét múlva szállítják ki és a kábeltévé/internet is még vagy 3 hét mire megérkezik.

A ház egy domb tetején van, nem tudom mennyire izzad le az ember míg felteker oda biciklivel.

Jópár dolgot kell még vásárolnunk a zuhanyozófüggönytől, a ruhásszekrényen át a csillárig. A csomagjaink az USA-ból még mindig nem érkeztek meg, de azért szép lassan haladunk előre.

2008. október 2.

Iskolával kapcsolatos élményeink az USA-ban és Svájcban

Mikor ide készültünk az egyik legnagyobb aggodalmunk a megfelelő iskola megtalálása volt a fiunknak. Az USA-ban az iskolakerületek úgy működnek, hogy a gazdag környéken a helyi adókból fizetett iskola magas színvonalú, a szegény környéken pedig trutymó. Ezért minden szülő igyekszik a megfelelő zónába küldözni, az iskolakerületek határai pedig az ingatlanárakból is leolvashatóak valamelyest. Vannak ún. "magnet school"-ok is, ahova az egész városból lehet menni (ha felvételt nyer az ember, amit legnagyobb megrökönyödésemre lottósorsolással döntöttek el ott, ahol láttam) viszont akkor autóval kell furikázni a gyereket a város másik végébe. Ráadásul számunkra nem is volt túl meggyőző, hogy ezek bármiben jobbak lennének. Persze akinek jobban megy, az magániskolába járatja a gyerekét és akkor majdnem garantáltan nem lesznek fekete osztálytársai. A fekete gyerekek létszáma az osztályban sajnos még a mai napig erősen korrelál az iskolai teljesítménnyel, úgyhogy a fehérek menekülni szoktak az elfeketedő környékekről. (Ismerős Mao-n is a helyzet...)

A fiam odaát eléggé unta az iskolát. Sok gyengébb képességű gyerek is járt az osztályba és a tanárnak nem volt ideje külön foglalkozni vele, akinek jobban mentek a dolgok. Járt ugyan egy tehetségesebb gyerekek számára létrehozott intézménybe, de ez ha jól emlékszem csak egy délután volt egy héten. Volt egy jó program még, az "Accelerated Reader". Olvasónapló helyett egy elektronikus tesztet lehetett kitölteni az otthon olvasott könyvekről, és a számítógép a könyv bonyolultsága és a helyes válaszok száma alapján pontokat adott a gyerekeknek. A fiam brutális pontszámot ért el, ha jól tudom, az iskolájában csak 2 negyedikesnek volt több. Nagyon jó volt a bizonyítványa is, kitüntetéseket is kapott, de ezzel együtt unta.

Na.

Mikor itt, Zürichben lakást kerestünk, akkor amerikai attitűddel azt mondtuk, hogy először nézzük meg az iskolát, aztán az ahhoz tartozó kerületben keressünk majd lakást. Mint kiderült itt erre nem igazán van szükség, ezen a környéken legalábbis nincsenek az USA-hoz hasonló színvonalkülönbségek az iskolakerületek között.

Mivel a fiunk egy szót nem beszélt németül, természetesen megnéztük a nemzetközi iskolákat is. Tipikusan mikor a nagy cégek (bank pölö) behozzák ide az embereiket pár évre, akkor a költözéshez felajánlott csomagban legalább az elején benne van, hogy megtérítik a gyerekeknek a nemzetközi (angol nyelven, angol tananyag szerint működő) iskolát. Mikor aztán bankárunk hazatér pár év után Ausztráliába vagy az USA-ba, akkor a kis lurkók ott folytathatják, ahol abbahagyták.

Ennek az ára kb. 25000-30000 frank (3,8-4,5 millió forint) egy évben.

Vannak kétnyelvű (1 héten angol, 1 héten német) iskolák is, kb. 13000 franktól (~2 millió forint) évente. Nekem nem térít ilyesmit a cég, de szükség esetén bevállaltuk volna, bár úgy tűnt 40 percet kell hozzá vonatozni minden nap. Viszont az angol nyelvű fórumokon bíztatókat mondtak: ilyen idős korban a gyerekek 6 hónap alatt tanulják meg gond nélkül a nyelvet és 1 év múlva nem, vagy alig látszik különbség a helyi gyerekekhez képest.

Úgyhogy eldöntöttük, megpróbáljuk a helyi állami iskolát és ha nem megy, akkor majd váltunk esetleg. Nagyon féltünk, hogy mivel egy kukkot sem ért majd a fiunk az elején, könnyezve fog majd hazajárni és nemcsak a konkrét sulit, de az iskolát, mint intézményt is megutálja majd.

Ehelyett óriási kellemes meglepetés ért bennünket. Három nap után azt mondta, hogy alig várja már hogy visszamehessen és hogy az amerikai iskola unalmas, ez meg teljesen jó. A tanárok kedvesek, beszélnek angolul. A gyerekek is tanulnak angolt, úgyhogy legalább egy minimális szinten tudnak kommunikálni. Az első napon dobozt festettek, a másodikon a jégkorongoztak (cipőben), a harmadikon palacsintát sütöttek és ettek. Persze a rendes tanulmányok mellett. A fiam élvezi, mi meg boldogok vagyunk.

2008. szeptember 28.

8 ok amiért nem tetszik Zürich (Nashville után)

2 fontos lakehelyváltás volt életemben: vidékről Budapestre, onnan Nashville-be. Emlékeim szerint az előző kettőt sokkal pozitívabban éltem meg már legelejétől.

Ha megkérdeztek volna fél éve, hogy melyik európai országban szeretnék élni, akkor rávágtam volna, hogy Hollandia vagy Svájc.

Kimondom: előzetes elvárásaimhoz képest eddig csalódás Zürich.

1. Időjárás: sötét, hideg

Ha nem lenne itthon trutyi az internetkapcsolat, akkor idetennék egy grafikont a hőmérsékleti görbékről és egy statisztikát a napsütéses órák számáról.

Nashville Marokkóval van egy szélességi körön, hat éve nem láttam telet. Az itteni ősz, tél, sötét, hideg -> depi.

Könnyezve fogok visszagondolni a medencénkre is.

2. Árak

Röviden: picsa drága minden. (Ez főleg európai sajátosság, de svájc még a környező országokhoz képest is drágább.) Egy nagyjából ugyanakkora lakásért, amekkorát odaát béreltünk majdnem 3x annyit fizetek. Minden jóval drágább: kaja, ruha, háztartási eszköz. Akár az is lehet, hogy minden jobb minőségű (és nem ahogy gyanítom, ugyanaz a kínai szar), de nem annyira, hogy ennyivel drágább legyen. A fizum több, de nem arányosan. Eredmény: sokkal jobban a fogunkhoz kell verni a garast, ami visszalépésnek érződik. (Kivéve a Mao-ra utazást, kb ötödannyi és egy négytagú családnál már jelentős tétel tud lenni.)

3. Épületek: lakótelephangulat

Kimondom: Zürich a legbelső belvárost kivéve nekem rusnya, ha finomabban akarok fogalmazni, akkor pedig: nem szép. (Igaz NY sem.) Pontosítok: Nashville nem-gettó környékein sokkal szebbek voltak az épületek. Kinézek a négyezer frankos havi bérletű átmeneti lakásom ablakán és úgy érzem magam, mint egy BAZ-megyei (nem panel) lakótelepen a 80-as években.

Ha melléteszem még a graffitit is, akkor tisztára putri (amíg meg nem szokom). Kb. mint egy vidéki magyar város, csak sokkal jobb állapotú és tisztább.

4. Nyelv, beilleszkedés

Nem gondoltam, hogy ennyire rossz a helyzet. A helyi ún. "sváci német", vagy még pontosabban "zürichi német" érthetetlen még a német anyanyelvűek számára is. A bennszülöttek át tudnak ugyan kapcsolni Hochdeutschba, de még akkor is lesznek megértési nehézségek (beszélőtől függően), plusz alig kisebb eséllyel át tudnak kapcsolni angolra is -- legalábbis itt, a városban. Osztrák kollégám pl. egy kukkot nem értett a svájci szomszédaiból, első beszélgetésük alkalmával, pedig ők -- legalábbis saját tudomásuk szerint -- Hochdeutschot beszéltek. A svájciaknak németül és angolul beszélni is extra energia és emiatt ritkán fogják megcsinálni pár külföldi kedvéért (legalábbis nem olyan szívesen mint pl. É-Európában). Eredmény: a külföldiek viszonylag tűrhetően elevickélnek angollal vagy Hochdeutsch-csal, de pár százalék veszi csak a fáradtságot, hogy egy néhány millió(?) beszélővel rendelkező, a világ más részein teljességgel használhatatlan, effektíve helyesírás nélküli nyelv elsajátításába energiát öljön. A 4 éve svájcban élő, kizárólag angolul beszélő brit kolléga szerint kb. olyan lenne az itteni nyelvet megtanulni, mintha egy külföldi nekiállna walesiül tanulni Walesben. Annyit tud németül, hogy "nein".

Mindez azt jelenti, hogy a külföldiek nagyon ritkán integrálódnak teljességgel a helyiekkel az óriási energiaigény miatt. Az mindenkit villámgyorsan asszimiláló USA után ez rendkívül erős kontraszt.

Személyes problémám még, hogy nagyon kevés angol anyanyelvi beszélő van körülöttem így sajnos mindenképpen leromlik majd az angoltudásom.

5. Dohányzás

Jóval több dohányossal találkozom mint Amerikában (pl. a bevásárlóközpont étterménél az egész emeletet összefüstölik). Persze valószínűleg nincs olyan sok mint Magyarországon, de így is balkáni hangulatot kölcsönöz a helynek. (Láttam a jövőt New Yorkban, ahol még a bárokban sem lehet dohányozni.)

6. Mosógép

Erről írtam már és fogok is még. Közös mosókonyha órarend szerint kiosztva a lakók között. Nagy szívás.

7. Szolgáltatások

Elsőként az internetes dolgok hiányoztak, Hulu, Pandora nem megy, az itteni (pontosabban németországi) Amazon drágább (naná) és nem olyan jó a kínálat. A külföldről rendelt dolgokkal van valami extra vámkezelős szopacs, de ezt nem volt még időm kitapasztalni.

Eddig a bank szolgáltatást láttam közelebbről, de ez a Nashville-ben megszokotthoz képest drágább és gagyibb, pl. a debit-számlánkhoz nem jár dombornyomott VISA kártya, a hitelkártya még 10 nap után sem érkezett meg és mindenféle költséget felszámolnak, ami odaát ingyen volt, pl. a második hitelkártya az Asszonynak stb.

8. Autós közlekedés

Ha valami, akkor a közlekedés az, ami 100x jobb it, mint odaát. Eleve nem nagyok a távolságok, jó a lefedettség és tényleg percre pontosan jár minden. A Google Maps nagyszerűen megtervezi az útvonalakat átszálásokkal stb.

Deazonbanviszont az autózás nagyobb szopás. Akárcsak máshol Európában, itt is jóval drágább autót venni és fenntartani (hogy pontosan mennyivel azt még nem látom) mint az USA-ban. Az utcák, sávok szűkek, a többi vezető türelmetlen és közel lehetetlen parkolni. Odaát könnyű volt megszokni, hogy minden bolthoz és szolgáltatáshoz tágas ingyen parkoló tartozik.

Konklúzió

Európa többi részeiből valószínűleg más idejönni: az időjárás, az árak, a szolgáltatások nem vagy nem sokkal rosszabbak. Ha Zuglóból költöztünk volna ide annak idején, akkor földi mennyországnak érezném. De pl. Kaliforniából csak akkor jönnék ide, ha kitoloncolnak. (Ami nem áll messze a valóságtól, haha.)

Még csak két hete vagyok itt, valószínűleg nem volt alkalmam látni az itteni élet összes előnyét. Az Asszony szerint a gyereknek jobb lesz az iskola, nekem jobb a munkahely, közelebb vagyunk a nagyszülőkhöz.

Úgyhogy majd igyekszem megszokni és nem gondolni a cégen belüli transzfer vagy a zöldkártyalottó lehetőségére. Ebben segít az USA aktuális pénzügyi összeomlása is. ;)

2008. szeptember 15.

Első félnap a gyárban, Zürich megszeretése

Reggel szépen elsétáltam 15 perc alatt a gyárba, hogy hivatalosan is elkezdjem a munkát. Ma félnapos (!) ünnep van Zürich kantonban, úgyhogy délután csak a no-life kockák maradtak bent a cégnél (mint én). Én nem nagyon vágom még ezeket a svájci dolgokat, de az ünnep arról szól, hogy gyerekek lődöznek versenyt különböző dolgokra és lehet nekik drukkolni, plusz bazi nagy búcsút rendezni. (német Wikipédia szócikk: Knabenshiessen).

Elkövettem azt a hibát, hogy a New York-London járaton megnéztem az In Bruges című filmet, aminek az egyik fő vonulata, hogy a gyönyörűszép belga várost fikázza ezerrel a főszereplő, hogy így trágyadomb, úgy földi pokol stb. Zürich is részben azért vonzó, mert nagyon szép a belvárosa, de a mostani kialvatlan állapotomban ez egyelőre nem kárpótol a drágaságért, az USA-hoz képest lassabb és körülményesebb ügyintézésért és a rossz időért. Azt remélem, a munkahely illetve a munka lesz majd az ami végleg átbillent Zürich- és Európa-hívővé. :)



Megkaptam ma a céges laptopomat (persze a munkaállomásom mellé) és végre véget ért a 2 fájdalmas MacBook Pro nélküli hét. Az iroda atomjól felszerelt, egy mérnök 2008-ban aligha kívánhat többet.

Kiszámoltam és 425 napja döntöttem el, hogy belevágok és megpróbálom megszerezni ezt az állást. Eddig még nem bántam meg... :) Ha a város (még) nem is, a gyár az tetszik.

Mindenképpen vannak pozitív oldalai is Zürichnek:

  • életszínvonal-felmérésekben rendszeresen nagyon előkelő helyet ér el -- remélem hamarosan én is ráérzek, hogy mire fel ;)
  • könnyebb hazajárni, barátokat, családot meglátogatni, nincs időeltolódás sem
  • 25 nap szabadság 15 nap helyett -- még belegondolni sem bírok, hogy ez mit is jelent majd, de a tekintetem a mindenképpen a Földközi-tenger irányába vetül...
  • végre megtanulhatok németül, ha jut rá energiám (bár a helyi dialektus valami rémálom). Persze csak munkaidőn kívül, merhogy a gyárban angol minden
  • a világon itt (pontosabban Svájcban) a legnagyobb az egy főre jutó csokifogyasztás (11,6 kg/év)

2008. szeptember 12.

Lakásvadászat Zürichben

Egy erre specializált cég alkalmazottja segít bennünket négy napig a zürichi élet beindításában. Regisztráció a városházán, bankszámlanyitás és ami a legfontosabb a bérlakás felkutatása.


Az asszisztensünk elmondása szerint elég cudar a lakáshelyzet Zürichben, állítólag kevesebb mint 1% kiadó. Gyakran pár nap alatt el is kapkodják a jobbakat. Családi házak nem nagyon vannak, a tipikus lakás 3-4 szintes épületben van.

Próbálunk több meghirdetett ingatlant is felkeresni, de nem ám úgy van, hogy aztán ha tetszik, akkor beköltözünk, mint az állatok, hanem meg kell pályázni és ha az épületet kezelõ ingatlanügynökségnek, vagy esetleg a tulajdonosoknak valamiért nem (mi) tetszünk (nemzetiség, kor, gyerekek száma, fizetés, akármi) akkor nem kapjuk meg. Emiatt az lesz, hogy megpályázunk többet is és reméljük, hogy a hónap végére legalább 1 összejön.

Nashville-bõl nézve érdekesek a különbségek, kezdem a negatívumokkal.

A bérlakásokban nincs központi légkondi. Persze a hidegebb éghajlat miatt ez nem igazán gond. Az ott szinte alapszolgáltatásként járó medence és konditerem szintén nincs. Ingyen parkolóhely szintén nincs, erre rá kell fizetni még 40-150 frankot. Nem is igazán vannak parkolóhelyek, fogalmam sincs, mondjuk, hogy egy házibuliba meghívott, kocsival érkezõ vendégek hol parkolnának.

Mosógép ritkán szerelhetõ be a lakásba. Ehelyett az épületek aljában van egy mosókonyha, de azt sem úgy használjuk ész nélkül, mint az állatok, hanem be van osztva, hogy melyik nap melyik család kapja meg (pl. heti 1 nap, vagy 2 hetente 2 nap).

A szemét sem úgy van, hogy pár centes mûanyagzsákban hordja le az ember a nagy konténerekbe barbár módon, hanem csakis a város által forgalmazott, önkormányzattól függõ árú, de mindenhol méregdrága "hivatalos" szemeteszsákban szabad kidobni a dolgokat. Ahol most lakunk, ott 3 frankba kerül egy 60 literes "Züri Sack". Jó kis bevétel ez a városházának, de az is tény, hogy végiggondolja az ember, hogy mennyi szemetet generál.

A lakbér egy ugyanakkora lakásért nagyjából 3x akkorák mint egy Nashville-i lakóparkban. (És nem, az fizum nem 3x annyi...) Az ügynökünk mondta is, hogy az ideérkezõ külföldiek sokallni szokták, hogy a fizetésük harmada elmegy lakbérre. Nemcsak a lakás drága egyébként, megélhetés szempontjából Zürich a világ legdrágább városai között van (felméréstől függ, de legtöbbször benne szokott lenni az első tízben a világon).

És a pozitívumok. Létezik járda, létezik kiváló tömegközlekedés. Az egyik kedvenc lakásunknál 5 percre van az iskola, 10 perc a bolt illetve a hév állomás, ahonnan 15 perc körül visz oda a közvetlen járat a gyárhoz. Nem kell triatlonistának lenni, hogy biciklivel járhasson az ember az irodába minden nap. A ház elõtti játszótéren játszanak a gyerekek. Mindez magyar szemmel egyáltalán nem földrengetõ, de Nashville-ben, a mi környékünkön sajnos elképzelhetetlen volt.

Nagyon szép kilátás egy gyönyörû völgyben. Az egyik helyen birkák, a másik helyen lovak legeltek a házak mellett.

2008. szeptember 11.

Megérkeztünk Zürichbe

Először is, másodszor átköltözni új országba már nem akkora izgalom, mint először.

Első benyomások:

  • Minden pici (amerikai szemmel). Pici autók, szűk utcák, telefonfülke méretű lift. Az emberek is picik, ami alatt úgy értem, hogy kövéret még nem láttam. (Feketét sem, Harlem után különösen erős a kontraszt persze.)
  • Kicsit meglepett, de láttam graffitit. Elszoktam már tőle, effektíve sem Nashville-ben, sem New Yorkban (!!!) nincsen. (Harlemben van kb. annyi vagy kevesebb, mint itt.)
Spekuláció: vásárlóértéken az amerikaiak szerintem gazdagabbak mint a svájciak. Ezt persze 1 óra sétálgatás után mondom.

Beköltöztünk az átmeneti lakásunkba, amit a cég bérelt, amíg nem találunk sajátot. Be van rendezve, 2 hálószoba, telefon, internet, 42 colos plazmatévé, sétatávolságban a cégtől. Zürich állítólag egyetlen bevásárlóközpontja van mellettünk, segít tompítani a sokkot. :)

Vacsorát és prepaid mobiltelefont sikerült idáig venni, mielőtt a jet-lagtől elájultam volna. A mobilos helyen a fiatal srác teljesen jó angolt beszélt, ezt bíztató jelnek veszem. Mindenhol nagyon durva árakra készültem, de egyelőre nem találtam meg azt a terméket, ami felháborítóan drága az USA-hoz képest. (Na jó, az olcsó mobilt New Yorkban harmadennyiért vettem...)

2008. szeptember 9.

Szabadság-szobor 2 évesen

A hajókiránduláson megnéztük közelről is a Szabadság-szobrot és a lányom (2 éves) úgy hívta, hogy "néni bábu".

2008. szeptember 4.

Ügyintézés

Egy jó dolog, amit nagyon könnyű volt megszokni Amerikában: szinte mindent el lehet intézni telefonon. Lemondtam a közműveket, kábeltévét, Tivot stb. és egyik sem tartott tovább 5 percnél. Ráadásul mindenki nagyon udvarias, segítőkész. Itt az ügyfél a király, még akkor is, ha éppen távozik. ;)

2008. szeptember 2.

Házi: az öregek bölcsessége

A fiam házija az volt, hogy tanulni kell az idősektől. Ennek egyik része az volt, hogy le kellett írni 3 tanácsot szülőktől, nagyszülőktől, ami segíti őket az életben.

Én az egyik kedvenc idézetemet mondtam neki:

There are two kinds of people who never amount to much: those who cannot do what they're being told and those who can do nothing else.
Magyarul kb.:
Kétféle ember van, aki nem viszi sokra az életben: az, akik nem tudja megcsinálni, amit mondanak neki és az, aki semmi másra nem képes.

Ez az amount to much dolog láthatóan ismeretlen volt számára, mert mikor leírta, az lett belőle, hogy there are two kinds of bad people, azaz kétféle rossz ember van. :)

2008. augusztus 25.

Több hitelt

jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, bassza meg
A mostani cégem az előző üzleti út árával tartozik, a következő pedig a költözés költségeit téríti meg majd utólag. Mivel a megtakarításaim nagy részét már kimenekítettem az országból,  kicsit aggódni kezdtem, hogy likviditási gondjaim adódhatnak, úgyhogy vasárnap délután rákattintottam a bankom websiteján a "hitelkeret növelése" feliratú gombra. 2 szövegmezőt kellett ezután kitöltenem:
  1. Mennyi az éves fizum.
  2. Mennyire szeretném növelni a keretet.
Kb. 2-3 havi fizetésnyi összeget pöttyintettem be (soha nem volt rá szükségem eddig, minden hónapban visszafizetem a hitelkártyám aktuális egyenlegét).

3 óra múlva jött a levél, hogy hajrá, kész, már költhetem is.

Úgyhogy most egyszerűbb lesz a seggére verni a tengerentúlon értéktelen dollárjaimnak. ;) Bárcsak minden ilyen gyorsan és egyszerűen működne...

2008. augusztus 22.

The Soup Nazi

Sosem bírtam igazán a Seinfeld-et. Lehet, hogy jó stand up komikus, de pocsék színész szerintem. Idegesített a levakarhatatlan félmosolya.

A The Soup Nazi című epizód viszont gyakran idézett, kötelező darab. Nem azért kell megnézni, mert vicces, hanem mert fontos, mint a Moby Dick vagy az Ulysses. És a fentiekkel ellentétben 10 perc alatt végignézhető.



Angol Wikipédia szócikk.

"No soup for you!"

2008. augusztus 21.

14 dolláros autó

Pár hete parkolás közben végignyomta valaki a kis 2000-es évjáratú Hyundai-om oldalát. Gagyi autóimhoz gagyi biztosításom van, ami a felelősségbiztosításon kívül alig fedez bármi mást. Van egy olyan kategória, ami (kötelező) biztosítással nem rendelkező vezetők ellen véd. Tipikusan az illegális bevándorlók például olyanok, akiknek nincs biztosítása (az egyik ok, ami miatt érdemes inkább őket legalizálni; úgy végeredményben kevesebbe kerülnek az országnak...).

Felhívom a biztosítót, hiperudvarias a néni, mondja hogy csak akkor fedezi a csomagom a dolgot, hogyha jelentem a rendőrségnek, hogy legyen dokument arról, hogy nem volt biztosítása a másik félnek. Felhívom a rendőrséget, felveszik az adataimat, adnak egy számot. Üzleti útról hazatérve elkérem az azonosító alapján a rendőrségi jelentést, elmegyek a biztosító websitejára, feltöltöm PDF-ben. Az oldalon található üzenődobozban megkérdezem, hogy jó nyomtatványt küldtem-e el. Pár perc múlva (!) csörög a telefonom, nagyon kedves, udvarias gyorsan beszélő néni elmondja, hogy igen, jó a dokumentum, a következő lépés az, hogy elvigyem az autómat kárbecslésre. Ezek és ezek lehetséges szerződött kárbecslők a környékemen, mondom, hogy itt, Nashville-ben lenne jó. Azonnal megállapodunk egy következő reggel 9-es időpontban.

Elmegyek a kárbecslőhöz következő reggel. Kérdi, hogy akkor megcsinálják-e most azonnal, vagy csak a kárbecslést szeretném ma. Mondom, hogy az utóbbi. Nézegeti, kicsit tapogatja az autót, lefényképezi, bepötyögi a számítógépébe. Kiderül, hogy kb. 2200 dolláros a kár, szerinte "majdnem totálkáros" a kocsi. Először kicsit megijedek, mert az autó még nagyszerűen megy, csak szegény bal oldala egy kicsit ronda. 200 dollár az önrészem, ezt levonja. Kicsit nem figyelek oda, azonnal ír nekem 1986 dollár 56 centről egy csekket. Ha elviszem más szerelőhöz és mégis többe kerül, akkor menjek vissza és kifizetik a különbözetet.

Fütyörészve azonnal elviszem a csekket a bankba és beváltom (nulla sorbanállás, az egész kb 5 perc a parkolóból számolva).

Az autót 2000 dollárért vettem és eszem ágában sincs megjavítattni. Most vezethetem a maradék két hétben, nem kell aggódni, hogy kinek, hogyan és mennyiért adom el.

Pénzem is van, autóm is van: jelenleg GEICO biztosítótársaság legelégedettebb ügyfele vagyok. :)

2008. augusztus 20.

Búcsú Amerikától: miért és hova

Kb. egy éve kis családom közelíteni kezdett egy válaszúthoz. A fiam egyre nagyobb (most 8), kezdte közelíteni azt a kort, ami után már nem lesz majd egyszerű egyik ország iskolarendszeréből csak úgy hipsz-hopsz átrakni egy másikba és elvárni, hogy ott is teljesíteni tudjon. A mostani amerikai vízumomon ketyeg az óra, 2010 nyarán lejár, ha maradni akarok, akkor zöld kártyát kell igényelni, ami hosszadalmas folyamat, főleg az én esetemben (a részletektől megkímélem az olvasókat).

Az Asszony mindig is haza akart menni, szinte 6 éve minden évben maradunk "még egy évet". Mostanra megpuhult annyira, hogy meggyőzhettem volna, hogy maradjunk Amerikában. Beadtam egy jelentkezést egy céghez, amit ismerősöm ajánlott és mivel tudtam, hogy elég kemény az interjú elkezdtem magamhoz készülni. Nagyon jót tett nekem az a kb. fél év, mert az utóbbi években kicsit eltunyult az agyam, ami az intenzív tanulást illeti (értsd: könyvolvasás, jegyzetelés, feladatokon gyakorlás). Két telefonos és egy helyszíni interjú után kaptam kb. február magasságában egy ajánlatot a cégtől, amit aztán el is fogadtam.

Lehetett választani, hogy New Yorkba vagy Kaliforniába megyek. Hosszas gondolkodás után Kaliforniát választottam, mert személyes benyomásaim alapján családbarátabbnak tűnt (és az időjárás is sokkal jobb). Sajnos az ország legdrágább környékén van a cég ottani irodája, már előre aggódtam, hogy hogyan fogom kifizetni a lakást, egy olyan helyen, ahol 700.000USD (kb 110 millió HUF) körül kezdődnek a házak.

Megtudtam menet közben, hogy van egy kis gebasz a vízumommal, merthogy amivel a kutatóintézetnél dolgozom, az egy ún. "Academic H1B". Ennek az az előnye, hogy nem fogyasztja a törvényben meghatározott éves vendégmunkás-kvótát ezért könnyű megkapni. A hátránya pedig az, hogy ha az ember munkáltatót vált, akkor igényelni kell nulláról egy teljesen új H1B-t. (amit informatikusok és divatmodellek használnak tipikusan.) A 65000 fős éves kvótáért április 1-től lehet sorakozni. Semmi gond, a cég által felbérelt ügyvédi iroda intézte az ezzel kapcsolatos összes papírmunkát.

Az alábbi bibik vannak ezzel:

  • az első napon kimerítik a jelentkezők a teljes évi kvótát
  • Kb. 3-szoros volt az idén a túljelentkezés
Túljelentkezés esetén lottóval döntik el, melyik beadványokat fogadják el. Az enyém a "Sajnos nem nyert" feliratú dobozban végezte.


Az Economist erről szóló cikkében idiokráciaként jellemzi a jelenlegi szabályozást, merthogy az USA lábonlövi magát azzal, hogy nem engedi be a képzett munkaerőt legálisan. A Microsoft pl. a felvett külföldi dolgozók 1/3-át tudja csak behozni, a maradékuk részben a barátságosabb szabályozást kínáló Kanadában növeli az ottani GDP-t...

Ezután júniusban jött egy nagyon stresszes időszak, ugyanis a H1B vízumhoz tartozik egy vészesen közelgő 6 éves limit, ezután munkáltatótól függetlenül nem lehet hosszabbítani, csak ha eljut az ember a zöldkártya-procedúra egy bizonyos stádiumáig. Az ügyvédek mindenféle feketemágiákat vettek elő: volt szó kanadai, budapesti kiruccanásokról a szükséges pecsétek beszerzéséhez, illetve pl. olyanokról, hogy Indiában vagy Oroszországban letöltött 18 hónap(!!!) után varázsolnak át az USA-ba a bevándorlási jog sámánjai.

Végül azonban kiderült, hogy van hely a cég svájci irodájában és oda nekem magyarként egyszerűbb munkavállalói engedélyt szerezni. Svájcban elsősorban az a vonzó, hogy közelebb van Magyarországhoz, úgyhogy rábólintottam.

Dióhéjban ennyi. Ha minden jól megy, szeptember 5-én elutazunk pár napra New Yorkba a családdal, onnan pedig szeptember 9-én indulunk Zürichbe.

Most jön az a rész, amikor a maradék két hétben fel kell számolni az itteni életünket.

2008. augusztus 19.

6 év után búcsú Amerikától

Sokmindent szerettem volna még leírni ezelőtt a bejegyzés előtt, de nem tudom jut-e rá időm. Essünk hát túl rajta: 6 év után családommal búcsút mondunk Nashville-nek és Amerikának. 2002 óta itt volt az otthonunk és hiányozni fog. Nem sokon múlott, hogy végleg ebben az országban maradunk, de aztán mégis másképp alakult.

Kicsit szomorúak vagyunk, de talán a következő helyen még jobb lesz.

Úgyhogy had' szóljon (folytatva a szentimentális vonalat):


Pál Utcai Fiúk - Az idegen from Nyenyec on Vimeo.

2008. augusztus 18.

Terepteszt videó


DARPA Coordinators Field Exercise - ISI Team - 2008 from Nyenyec on Vimeo.

Most először készítettem ilyesféle videót (régi iMovie-t használtam). Ha lesz erőm, írok erről a 17 napról, de majd csak ha kialudtam magam.

2008. augusztus 4.

Olvasztótégely

Az egyik kolléga, akivel együtt dolgozom Sri Lankáról származik. A tamil kisebbséghez tartozott, tizenegy éves kora körül menekültek a növekvő erőszak elől a szüleivel az Egyesült Államokba. Mostanra gyakorlatilag tökéletes amerikai angolt beszél, egy egyetemen dolgozik kutatóként, PhD-je van. Mára z egész családja elmenekült az országból, az idén volt otthon ahol az utolsó ottmaradt családtagját temették el.

A csapatunkban a vezető eredetileg kolumbiai (akinek szülei eredetileg magyarországról költöztek oda), van egy magyar (én), egy mexikói, egy tamil és 3 bennszülött amerikai. Én vagyok az egyetlen, aki nem állampolgár.

Az kutatóintézet, ahol dolgozom, magyar vezetésű, a bennszülöttek kisebbségben vannak.

Az USA-ban hihetetlen potenciál van arra, hogy bárki, bárhonnan jön, villámgyorsan asszimilálja a többségi társadalomba. Maximum egy generációba telik, de sokszor kevesebb. Legyen mégoly idegen is valakinek a neve, durva az akcentusa, nincs elzárva az előmenetel előtt, gyakorlatilag ugyanúgy nyitva állnak előtte a lehetőségek, mintha itt született volna.

Európának is el kéne ezt az olvasztótégelyesdit tanulnia, mert különben komoly gondjai lesznek a következő évtizedekben.

2008. augusztus 1.

Angol nyelvlecke: attribute

Mai angol nyelvlecke:

Sosem tanulom meg ezt a nyelvet.

2008. július 29.

Földrengés, tinilányok a Facebookon

Ma a telefonos értekezleten a Los Angeles-i kollégáknál földrengés volt, úgyhogy szünetet kellett tartani. (Nem lett volna jó, ha 10 nappal a végleges határidőnk előtt a csapatunk fele elsüllyed az óceánban...)

Közben a munkatársam megmutatta, "mire jó az internet": ma már ugye a kiskorú tinilányok fent vannak a Facebookon és bőszen posztolják a legutóbbi bulik képeit: hogyan/kivel söröztek, hova pisiltek, melyik betépett csávó karjaiban voltak éppen. A Facebookban az a csavar, hogyha Évi feltölt Katiról egy képet és bejelöli, hogy Kati van rajta, akkor Kati ismerősei látni fogják úgy, hogy Kati nem is csinált vele semmit.

És a még nagyobb csavar: Kati szülei is...

2008. július 22.

Oreós pizza


Domino's Scientists Test Limits Of What Humans Will Eat

Vicces, de ilyen oreós pizza tényleg van. Engem még a gondolatától is kiráz a hideg. Az Oreo egy majdnem 100 éve gyártott csokis keksz vaníliakrémmel. Szerintem már helyből sem finom, ahogy a legtöbb amerikai édesség sem. A fagyikat kivéve.

2008. július 13.

Kelet-Magyarország

Számomra a hét idézete: "Hát ugye ez Kelet-Magyarország: csípősebb, erősebb, odabaszósabb."

Pólóra kéne nyomtatni.

2008. július 10.

Komolyabb olvasnivalók: végső búcsú a Slashdottól és a Diggtől

Legalább 10 éve olvastam a Slashdotot hosszabb-rövidebb megszakításokkal. Gyakorlatilag mióta webet használok. Hosszú ideig kocka (és linuxista, open source-ista) identitásom fontos sarokköve volt, a hőskorban az érdekesebb bejegyzéseknél végigolvastam akár ezer kommentet is. Emlékszem, még a modemes időkben a Palm M100 asomra töltöttem le és olvastam online hazafelé a metrón. Kezdetekben nyelvtanulásra és szakmailag is hasznos volt -- ha másképp nem, inspirációt adott, hogy új, főleg open source technológiákat próbáljak ki és tanuljak meg. Segített képet kapni arról is, hogyan gondolkodnak szakmájukról és a világról az angol nyelvterületeken élő szoftverfejlesztők.

A moderációs rendszerét -- ami a szemem előtt fejlődött ki szépen lassan -- a mai napig a legjobbnak tartom. Nem láttam egyetlen hasonló forgalmú siteot sem, ahol akár csak megközelítően hatásos szisztémát sikerült volna kifejleszteni arra, hogy sokszor négyszámjegyű hozzászólásból hivatásos, fizetett moderátorok nélkül rendszeresen kiszűrjék a 10-20 legértelmesebbet (vagy legviccesebbet -- egyéni beállítások szerint).

A feedreader előtti időkig az sem zavart különösebben, hogy a közben felnőtt gyorsabb vetélytársak mögött a publikus verzió le van maradva egy nappal. Később is azt mondtam magamnak, hogy a hozzászólások miatt (immár csakis a maximálisra (5-ösre) értékelteket olvasva) érdemes ránézni akkor is, ha magáról a hírről már máshol értesültem.

Később az "ifjú" riválist, Digg-et is megnéztem néha, ami jóval gyorsabban hozta a híreket, de a kommentek a Slashdothoz képest mindig is idióták voltak és a mai napig nem látom, hogy valóban ki lenne szűrve a krém annyira, hogy megérje az időmet.

Ahogy teltek az évek, egyre kevesebb lett a szabadidőm, jöttek a használható feedreaderek és ami a legfontosabb, azt hiszem az igényeim is végleg megváltozak. Mostanra annyira zavarnak a szenzációhajhász, pontatlan hírösszefoglalók, az egyre kevésbé informatív, sokszor maximálisan megjósolható hozzászólások, hogy már nemcsak többhónapos szüneteket tartok, hanem egyszerűen azt mondom, itt az ideje a búcsúnak. Nyenyec, a Slashdot 35643. sorszámú felhasználója ezennel végleg kiveszi a Google Readerből az oldalt. (A Digg-et eleve bele sem tettem, csak mikor végképp kell valami diverzió, akkor nézek rá.)



Az olvasott blogok listáját is alaposan kipurgáltam a Google Readerből az utóbbi időben. A nem szűk szakmai weblapok közül az Ars Technica az, ami beszámol azokról az általános kocka témákról, amik érdekelni szoktak és olyan színvonalon, amit a Slashdot vagy a Digg a következő 10 évben úgysem ér el. (Vagy akkor már inkább Reddit.)

Közben megint a New York Times lett a favorit a napi hírekben (újra felváltotta a BBC-t). Érdekes, hogy volt idő, amikor a külpolitikai szekciót néztem elsősorban, később aztán főleg az amerikai dolgokat, most pedig már szinte kizárólag csak az üzleti rovatot olvasom. Az öregségnek tudom ezt be. :)

Közlekedés közben még mindig az Economist MP3 változatát hallgatom (a nyomtatott cikkek teljes szövege).

Mostanában pedig az új szerelmem a The Atlantic nyomtatott változata. Tartalmas, érdekes, alapos (és webes világunkban kifejezetten hosszúnak számító) cikkek, amik mellett a fent említett közösségi siteok (és az onnan linkelt lapok) egyszerre olvashatatlanul amatőr bohóckodásnak tűnnek.

Akárcsak a Time magazin, amire az Asszony kapott ajándék előfizetést, amit követően majdnem egy évtized után lemondtam a Newsweek-et. A Time egy hígított, langymeleg, töketlen szemét, ráadásul gennyláda neokon seggfejek publikálnak benne, akiktől hánynom kell. Belelapozok néha (nem mindig) aztán megy a szemétbe. A Newsweekben legalább volt egy értelmes szerző (Fareed Zakaria) aki miatt értelme volt kinyitni.

Átmenetileg jár a Business Week is, de inkább felejtős kategória (repülőn lapozgatni még ok).

Ja és tudatosan szoktatom magam vissza, hogy komolyabb és hosszabb cikkeket olvassak végig, de erről alkalomadtán írok még külön.

2008. július 9.

Dan Gilbert: Miért vagyunk boldogok

Az utóbbi években az egyik kedvenc könyvem a már korábban említett Stumbling on Happiness volt. Szerzője, Dan Gilbert többek közt pszichológiai kísérletek segítségével azt kutatja, hogy az emberek mikor, mitől és mennyire boldogok, valamint hogyan tudják megjósolni, hogy egy jövőbeli esemény (finom vacsora, lottónyeremény, válás, gyerek, költözés, hozzátartozó halála) mennyire hosszú ideig és milyen intenzív hatással lesz a boldogságukra vagy boldogtalanságukra.

Számomra rendkívül érdekesek az eredményei, jó sok blogbejegyzést meg lehetne tölteni a könyvben ismertetett okosságokkal. Jegyzeteltem is, mikor olvastam, alkalomadtán majd feldolgozom. Addig is itt van ez a 20 perces TED videó, amiben a kutatási eredményeinek több fontos pontját ismerteti.



Pl. az emberek

  • túlbecsülik, hogy pl. egy lottónyeremény, vagy személyes katasztrófa után mennyire lesznek boldogok vagy boldogtalanok (pár hónap után alig van különbség)
  • képesek maguknak "szintetizálni" boldogságot, azt a választást értékelik többre utólag, ami mellett döntöttek
  • a fenti effektus akkor a legerősebb, ha a továbbiakban nincs lehetőségük, vagy nagyon nehéz a döntést megváltoztatni
A videót figyelve eszembejutott, hogy ha ilyen professzoraim lettek volna, akkor jó eséllyel más irányt vesz az életem. Én a 90-es években emlékeim szerint 2 tanárral találkoztam az egyetemen, aki ilyen beleéléssel és színvonalon tartott előadásokat, mindkettejük töltött időt az Egyesült Államokban. Az USA-ban sokminden egy kalap sz*r, de a legjobb egyetemek itt vannak.

2008. július 8.

FriendFeed: az egyik ok, ami miatt ritkábbak a bejegyzések

Februárban még kiváncsian, de kicsit értetlenül figyeltem, hogy mi is ez a FriendFeed dolog. Mostanra rájöttem, hogy hasznos a számomra.

Több oka is van annak, hogy megfogyatkoztak ebben a blogban a posztok. Ezek közül az egyik, hogy mostanában, mikor találok egy érdekes linket, videót, vagy websiteot, azt inkább csak Google Readerben megosztom, vagy YouTube-on, Diggben, Redditben bejelölöm kedvencnek. Ha megtetszik valami (film, könyv stb.), vagy eszembejut valami gondolat (ez elég ritka) akkor inkább a Twitter-be írom.

Mindez és még sokminden más, testreszabhatóan, kommentelhetően, szűrhetően össze van gyűjtve a FriendFeed oldalamon azoknak, akik az ilyesmit szeretik.

Maradna ez a blog a fenti keretekbe bele nem férő, hosszabb gondolatok megosztására, de erre meg a négybetűs élet enged aktuálisan kevés időt.

Akiknek ez kevés, azoknak ajánlom tehát a FriendFeed-et, a többiektől pedig türelmet kérek, amíg a fejem fölött összecsapó hullámokon úrrá leszek és alkalmam adódik, hogy hihetetlenül mélyenszántó bölcsességeimet, egyedülállóan izgalmas élményeimet blogposztokba formáljam.

2008. július 2.

Pólóhajtogatás másodpercek alatt

A mai sikerélményem, hogy 3 próbálkozásból megtanultam pólót hajtogatni ezzel az ultragyors módszerrel. Egyáltalán nem nehéz.


How To Fold A T-Shirt In 2 Seconds - Explained

Most, hogy nincs itt az Asszony, a rengeteg pólóm a kinn volt a szoba közepén egymásra rakva, mint egy torony palacsinta. Most meg már szépen beférnek a szekrénybe.

Éljen a zinternet!

2008. június 30.

Kezünkben a sorsunk (egy darabja)





Ritkán adatik meg, hogy tökéletes korreláció legyen a saját egyéni teljesítmény és a végleges siker között. Dolgozunk keményen aztán mégsem érjük el a célt, mert kifogunk egy ratyi feladatot, vagy morcos vizsgáztatót a felvételin, nyelvvizsgán vagy állásinterjún, esetleg a munkahelyen megszüntetik a részlegünket az igazgatóváltáskor, leállítják a projektünket, amibe hónapokat, éveket áldoztunk a fiatalságunkból stb. Visszatekintve konstatáljuk, hogy kár volt izzadni, hajtás helyett akár Aknakeresőzhettünk is volna az utóbbi pár hónapban, most ugyanott lennénk.



Ha az ilyen gyomrosok és a sikerélmények közti arány nagyon leromlik, akkor az emberen eluralkodhat egyfajta tehetetlenség/hiábavalóság érzés: nem számít, hogy én mit csinálok, hiába tekerem a pedált ezerrel. Könnyen cinikusak és demotiváltak leszünk, ami aztán könnyen rányomja a bélyegét nemcsak az adott projekthez való hozzáállásunkra, de az általános közérzetünkre is.



Mikor magamon veszem észre ezt a dolgot, akkor kitalálok egy kis személyes mini-projektet, ahol a játékszabályok tökéletesen ismertek és a siker csakis rajtam múlik. A fogyókúra pl. ilyen.








ui: Most már vicces visszaemlékezni, hogy tinédzserkoromban hosszú ideig akartam írni erről az érzésről egy novellát, amiben egy fiú hajt egy lányért és nagy dráma/küzdés van, meg minden és a vége az, hogy az egész várost fiúval/lánnyal, mellékszereplőkkel együtt elpusztítja egy atombomba az utolsó oldalon. :)




ui2: Az megvan, hogy a Hope is Emo-ban az ajakpiercingje néha máshol van a vágások után?





2008. június 17.

A fogyókúra első fele megvan



Pearls Before Swine (köszi Szónak a képet).

A megcélzott 30 font fele (6,8 kg) 60 nap alatt lement. Átlag napi 875 kalóriás deficitet kellett hozzá generálnom. Az úszógumim így már csak ülve látszik.

Megnéztem egyébként és 1 éve voltam ugyanekkora súlyú. Stresszes időszak volt és én az a fajta ember vagyok, aki nyomás alatt zabálni kezd.



Külön örömmel tölt el, hogy az üzleti úton is sikerült leadnom 1,5 fontot 6 nap alatt. Azt, hogy az ingyenkajától sem híztam el, valószínűleg nemcsak az acélos akaraterőmnek, de a masszív alvásdeficitnek és a csutkára feltekert légkondinak is köszönhetem.

Onwards.

2008. június 8.

Róma, New York

Elmegyek Rómába holnap egy hétre. Nem az Örök Városba, hanem egy New York államban található nagyon kicsibe. Most először lesz alkalmunk tesztelni a szoftverünket terepen, ha jól vettem ki, akkor az ott található korábbi katonai repülőteret fogjuk játszótérnek használni.

A város pici és nincs a közelében sem semmi érdekes semelyik irányba. Számomra a következők a személyes kihívások:

  • Megkalapálni a szoftvert, hogy tényleg menjen: ez várhatóan az utolsó pillanatig fog tartani, vagy még annál is tovább.
  • Lehetőleg tartani magamat a diétámhoz. Ez azért nem lesz könnyű, mert az étkezéseket megtéríti a cég és ilyen alkalmakkol nagyon mohó szoktam lenni. Plusz nem lehet szokásosan antiszociálisnak lenni és elvonulni, amikor mindenki más eszik, mert munkaebéd, munkavacsora van általában.
Arrivederci.

2008. június 7.

Döbbenetes magyar árak

Az Asszony olyan döbbenetes híreket mesél a telefonban az óhazáról. Hogy pl. fizetni kell a McDonald's-ban a ketchupért 80 forintot. Itt nálunk ingyen van és praktikusan korlátlan mennyiségben.

A másik, amin ledöbbentem, hogy 200HUF egy miskolci helyi buszjegy, sőt, ha a sofőrnél veszi az ember, akkor 300. Ez már több, mint amennyibe itt kerül. Sőt, én pl. ingyen utazom a buszon az egyetemi igazolványommal.

Azt hiszem masszív sokk lesz, mikor egyszer hazamegyek...

2008. június 5.

Hacker diéta (Hacker's Diet) jegyzetek 1. rész

Évekkel ezelőtt találtam rá a Hacker's Diet (Hacker diéta) című ingyenes elektronikus könyvre, de sosem olvastam végig. John Walker, az Autodesk szoftvercég alapítója írta, aki egész életében dagi volt, aztán egyszer elunta, és lefogyott úgy, hogy sosem jött vissza. Megközelítése mérnöki, egyszerű és vajákosságtól mentes. A könyvhöz mellékelt, Excel táblázatok segítségével könnyen figyelemmel lehet követni az étrendünket, testúlyunkat és nagyon jó kis elemzéseket, előrejelzéseket kapunk arról, hogy az aktuális trendek alapján merre kell változtatnunk. Véleményem szerint ez a fajta okos visszacsatolás adja a módszer erejét.

Van jópár dolog, amire még olvasás előtt ismertem máshonnan, vagy felfedeztem magamtól. Ezekből egy találomra összeállított lista:

  • Alapdolog, hogy minden reggel evés előtt megmérjük magunkat és feljegyezzük egy táblázatba. Ennél többször értelmetlen. Lehetőleg pontos mérleget és konzisztens ruházatot használjunk.
  • Egyszerű a szabály: ha több kalóriát égetsz el naponta, mint amennyit megeszel, akkor fogysz, különben hízol. A többi csak vudu.
  • Fogyás szempontjából mindegy, hogy brokkolit vagy szalonnát eszünk, csak a összesített kalória számít. Észnél kell lenni viszont. A kedvenc mogyorómból, amivel egy vödörrel itt tartok az asztalon, egy marok 240 kcal. Ha minden nap észrevétlenül bemajszolok ennyit, az évente 8 kg zsír pluszban!
  • A testsúlyunkból rajzolt görbéket ki kell simítani pl. mozgó átlagokkal, különben a harci morálunk megszenvedi a hullámvasutat, ami abból adódik, hogy éppen mennyi víz, vagy kaka ragadt bennünk aktuálisan, és nem azt méri, hogy mennyi zsírt égettünk el.
Pl. az én görbém így néz ki most: (fontban)



A végefelé lelassult a fogyás, ezt a kocsmázásnak (a sör és a Bloody Mary rengeteg kalória!) és a komolyabb odafigyelés nélkül vásárolt amerikai cukros kenyérnek tudom be. Szóval ha az ember az összevissza ugráló nyers adatokat nézi, amik igaziból a bennünk lévő víz mennyiségének hullámzását mutatják, akkor az egyik nap hamis önbizalom tölti el, a következő nap meg pofára esik és elmegy a kedve az egésztől. Ehelyett a mozgó átlagot kell figyelni, az sokkal valósabb képet fest a valódi testsúlyunkról. (Pl. az alapgörbéről úgy tűnik, mintha én a múltkor 2 nap alatt híztam volna 2 kg-ot, pedig frászt.)
  • Fontos észben tartani, hogy egy kg zsír kb 7600 kcal. Ha van rajtunk mondjuk egy 15kg-os "úszógumi" az 114000 kcal. Eltüntetéséhez ennyivel kevesebbet kell enni (könnyebb) vagy ennyivel többet elégetni (nehezebb). Ez 211 Big Mac vagy 322db Túró Rudi. És megfordítva, ha minden nap pont megfelelően eszünk plusz még bedobunk egy extra Túró Rudit, akkor év végére hízunk több mint 16kg-ot...
  • Fogyás szempontjából mindegy hányszor eszünk egy nap, csak a bevitt kalória és a leadott kalória különbsége számít.
  • A sportolás jó dolog, de fogyásra alkalmatlan, legalábbis az átlagemberek számára. Ha minden nap lemondunk a kedvenc Túró Rudinkról, az 7 * 354 = 2478kcal egy héten (0,3 kg zsír). Tegyük fel, hogy hetente 3x megyünk el sportolni. Ekkor alkalmanként 826kcal-t kell elégetnünk, amihez kb. 70 percet kéne megállás nélkül kocognunk. Minden héten 3x. Ez hosszútávon meghaladja a legtöbb ember akaraterejét, arról nem is beszélve, hogy honnan vesszük el rá a szükséges időt? Hát akkor már nem könnyebb nem megenni azt a napi 1 rudolfot?
Science. It works, bitches.

2008. június 1.

Cigányélet, barátságok

Jó dolog járni a világot, kipróbálni milyen más országokban, különböző helyeken lakni. De ha bevállaljuk ezt a "cigányéletet" és/vagy a körülöttünk lévő embereknek is hasonló nomád viszketegségük van, az azzal jár, hogy nagyon nehéz igazi, valóban mély barátságokat kialakítani.

Megismerkedünk emberekkel és érezzük, hogy van bennünk sok közös, jól megértjük egymást. Aztán elválnak az útjaink, ők elköltöznek, mi állunk odébb, vagy mindkettő. Még a mai Skype-os, Facebook-os világban is nagyon nehéz megtartani a kapcsolatokat, maroknyi kivételtől eltekintve szépen elkopnak.

Először diákkoromban, a németországi gyakorlatomon éltem át ezt. Nagyon jó barátságba kerültem egy ciprusi sráccal meg egy finnországi svéd és egy francia lánnyal, együtt főztünk, ittunk, bandáztunk, turistáskodtunk. Aztán bumm, vége a nyárnak, nem láttuk többet egymást. Kerestem őket az interneten, ment pár email, aztán megváltozott a postafiókjuk és végleg elvesztek. Még évek múlva is gyakran eszembe jutnak. (Az volt a legjobb nyár a világon, akkor határoztam el, hogy külföldre akarok menni mindenképpen.)

Ahol most lakom és dolgozom, ott is nomádélet van: jönnek az emberek dolgozni, PhD-t csinálni, 1 évre, 2 évre, 5 évre, aztán továbbálnak. Eleinte meglepően megviselt a dolog, meggyászoltam minden távozót. Aztán az évek során azt a védekezési mechanizmust alakítottam ki, amit a háborúban a veterán katonák, akik mellől folyton kihalnak az újoncok: inkább igyekszem nem barátkozni, távolságot tartani, begubózni és -- főleg korábbi önmagamhoz képest -- maximálisan antiszociális lenni.

Aztán persze a legjobb igyekezet ellenére sem megy 100%-osan, mégiscsak becsúszik egy két barátság-féle. Ma búcsúztattam el a sensei-t, aki felnyitotta a szememet peak oil vonatkozásában. Szintén ma búcsúztam el egy amerikai sráctól, akivel ugyan (köszönhetően az antiszociális, társaságkerülő attitűdömnek) csak viszonylag kevés alkalommal találkoztam, de ezalatt valahogy annyira megértettük egymást, hogy az nagyon ritka (másoknak is feltűnt). Benne volt a levegőben, hogy ha másképp alakult volna a világ, ebből is lehetett volna egy életre szóló, komolyabb barátság.

Magyarország előnyösen kicsi ilyen szempontból: nem olyan nehéz megtalálni egymást alkalmanként, de pl. itt az USA-ban sokkal mobilabbak az emberek és nagyobbak a távolságok. Nem az van, hogy megvan a pesti lakás, aztán jövő héttől nem egyetemre, hanem dolgozni vagy egy másik munkahelyre járok, de attól még a szokásos sörözőben ezután is találkozhatunk, hanem odébbköltözik a cimbora egy kontinensnyit, mert ott van jó állás/iskola.

Nincs tanulság, csak ezt ki akartam adni magamból. Hiányoznak a régi barátok, Magyarországról is, innen is. Most pedig megyek és nyitok egy sört az emlékükre.

Prost, daß de Gurgel net verost!

2008. május 30.

kuruc.info gmail spam 2.

A kuruc.info a múltkori bejegyzésem óta is nyomatja nekem a nemzrad spamet egyszerhasználatos gmail címekről. Kb. talán heti 1 landol az inboxomban. Mostanra már megnyitás nélkül felismerem ezeket egyébként és egy "x!" billentyűkombinációval már küldöm is a péniszkenőcsök közé.)

Erre a fajta tömeges GMail postafiók gyártásra vannak sajnos célszerszámok, ilyen pl. a Jiffy GMail Creator. Képernyőkép:



Innen üzenem a kedves nemzetféltő spammereknek, a Jiffy GMail, illetve a konkurens szoftvercsomagok alkotóinak és valamennyi kedves felhasználójának hogy szopjanak lovat. Ezt követően gépeljenek be 1 captchát és aztán megint szopjanak le egy lovat usw.

First against the wall when the revolution comes.

Az illusztráció a Reakció blogról való. A Jiffy GMailről a Coding Horror posztjában olvastam.

Agglegénység, Nashville

Kivittem a repülőtérre a családot, 6 hétre mennek Magyarországra. Én 2 éve voltam utoljára, ha jól emlékszem, nem tudom mikor megyek legközelebb. Esetleg ősszel...

Közel hat év után mostanra már Nashville ugrik be, mikor arra a szóra gondolok, hogy "otthon". Megszerettem a várost, bejönnek az udvarias emberek, a jó idő, a lakópark (vadlibákkal), a dombok, a rengeteg erdő (őzekkel!) és mostanra megtaláltam azokat a városrészeket, amik annyira jól néznek ki, hogy elég rajtuk keresztülmenni , hogy jól érezzem magam. Sokáig nem vettem észre, mennyire más hangulatot jelent, ha az ember a gettón, az autópályán, vagy a gazdag negyeden keresztül közlekedik a gyár és az otthon között. Gyakran eszembe jut a Sims nevű játék "room rating" paramétere: ha szép cuccokkal vesszük körül az emberkénket, akkor vidám lesz, és jól működik a mindennapokban. Viszont, ha lepukkant gagyival, mocsokkal (és nem igénytelen típus) akkor depi lesz.

Visszatérve. Most, átmeneti agglegényként az lesz a kihívás, hogy ne csússzak szét és rendben tudjam tartani a lakást meg magamat. :) Tudtátok, hogy a házasemberek tovább élnek?

2008. május 29.

Kocka: JavaScript, Greasemonkey

A modern JavaScript és a Firefox GreaseMonkey pluginja tetszik mostanában. A kiváló Better GMail extension kapcsán kezdtem felfigyelni rá. Az a meggyőződésem van kialakulóban, hogy a Greasemonkey korunk Emacs Lisp-je.

Már régóta tervezgettem, hogy írok egy szkriptet, ami a blog.hu-s blogokban lehetővé teszi a feketelistázott hozzászólók kommentjeinek alapértelmezés szerinti elrejtését. Pl. Tóta W. blogjában szoktak néha informatív, vagy érdekes hozzászólások lenni, de akkora a zaj, hogy nem éri meg kimazsolázni őket a több mint komment 1000 közül. És persze a zaj 80%-át a hozzászólók 20%-a generálja.

Wikipédiában kísérleteztem hasonló ötlettel és ott már félkészen is nagyon üdítő élmény.

A kevés szabadidőn kívül az tartott vissza, hogy igazából nem olvasok annyi blog.hu-s blogot, hogy visszahozza a ráfordítást.

Aztán az jutott eszembe, hogy az Ikariam-hoz írok okosító szkriptet, de naná, hogy már van több is. A legnépszerűbbnek ráadásul magyar a fejlesztője.

Még gondolkozom, hogy mi lesz az a JavaScript projekt, ami eléggé izgalomba hoz. Talán valami egyszerű, de hasznos Wikipédiás cucc Google Gears-szel? Meglátjuk.

Ja, meg még az Android platformot várom, szeretném én megírni rá, az 5000-ik to-do alkalmazást. :) Android demó videók.

2008. május 26.

Ikariam - webes játék




Totál szét voltam csúszva most a hosszú hétvégén, úgyhogy értelmes dolgok helyett kipróbáltam az Ikariam nevű, böngészőben játszható, ingyenes stratégiai játékot.

Egy erősen leegszerűsített Civ-re emlékeztet, városfejlesztéssel, kutatással, kereskedelemmel, kémkedéssel, diplomáciával, amelyik csak az ókorban marad (+ retró harci robotok). Ha jól értem, összesen asszem 13 városunk lehet max és nem lehet egymás városait véglegesen elfoglalni, csak fosztogatni, blokád alá vonni, vagy rövid időre megszállni.

Emiatt nem is lehet végleg "elveszíteni" a játékot, a legrosszabb, ami történhet, hogy némileg lemaradunk a fejlődésben. Az igazi cél, az, hogy a ponttáblázatban minél feljebb küzdjük magunkat.

Érdekes az üzleti modell: reklámok helyett a játékosok pénzért jobb áttekintést engedő felhasználói felületet bérelhetnek, vagy átmenetileg kereskedelmi, termelési bónuszokat vásárolhatnak maguknak.

Számos nyelvre le van fordítva a felület, köztük magyarra is. A fiamat is érdekelte, úgyhogy csináltunk neki is egy accountot. (Az angol verziót kérte.)

A kedvencem a játékban az, hogy lassú, kezdetben percekig, később órákig tart megépíteni egy épületet, felfedezni egy technológiát vagy lefolytatni egy hadműveletet. Így elég naponta kb. 2-szer ránézni a városunkra, ha nem vagyunk megszállottak. Ilyen szempontból kicsit olyasmi, mint a teve club (volt sok éve mikor utoljára néztem).

Már nagyon régen (97?) is voltak ilyen webalapú, MMO "stratégiai" játékok, az igazi különbséget elsősorban a grafikában és némileg a bonyolultságban látom.

Viszont 7-8 éve játszottam egy fantasy play by mail stratégiai játékot, egy magyar szerveren, az teljesen szöveges alapú, az Ikariamnál bonyolultabb, időigényesebb és brutálisabb volt. (Ha az akkori szövetségesem emlékszik a nevére, akkor légyszi írja meg.)

Az Ikariamhoz van IRC csatorna, fórum több nyelven (pl. magyarul) és viszonylag jó wiki is. Én jelenleg a 13276-ik legjobb játékos vagyok a szerveren. :)

2008. május 23.

Olajcsúcs vegyes 1.

Öt éves szolgálat után, ma búcsúztatta a cég olajcsúcs-értő magyar kollégámat, Gyuri bácsit, aki búcsúajándékként kapott kézzel és napelemmel is működő elemlámpás rádiót, zsebbe dugható, legyezőként kinyitható, mobil eszközök töltésére használható napelemet és egy kanna benzint, amire a kollégák a ráírták az aznapi benzinárat. Az óhazába visszatérve passzívház építésére készül.

Közben a felfelé menetelő olajár (tegnap 135$) miatt az olacsjúcs-elmélet kezdi elérni a mainstream sajtót. Pölö CNBC videó, Index cikk, interjú stb.

A nap vicces híre, hogy itt, Tennessee-ben a magas benzinárak miatt egy farmer átállt a traktor használatáról öszvérekre, mert olcsóbb: állítólag 70 dollárt spórol meg így naponta. A videó jó szövegértési gyakorlat angolul tanulóknak, aki megérti a nyilatkozó papát, annak nincs mitől félnie a szóbelin. Bátyja ezzel kapcsolatos idézetével zárnám mai olajcsúcs-híradónkat: "It's the way of the future."

2008. május 21.

RPG (ihletésű) fogyókúra

Aki játszott pl. World of Warcraft-et, Final Fantasy-t vagy más, számítógépes RPG-t, az tudja mennyire addiktív bír lenni az ilyesmi (mármint az erre hajlamos milliók számára). Az a vicc, hogy maga a tevékenység, amit egy WoW játékos végez, hogyha kivesszük belőle a jutalmazást (jobb felszerelés, erősebb karakter) akkor többnyire egy unalmas, szinte végtelenül ismétlődő, mechanikus dolog, effektíve egy mókuskerék (grind). A trükk az, hogy mindig megcsillantunk valamifajta jutalmat a játékos orra előtt: ha befektet még egy fél órát, akkor közelebb kerül hozzá, ha befektet 2 órát, akkor meg is kapja és akkor erősebb lesz. Persze a mókuskereket is ugyanannyival nehezebb lesz hajtani majd, de ezt még nem érzi, mindig bele tudja élni magát, hogy a következő dűne mögött már ott lesz az oázis.

Pár hete azon törtem a fejet, hogy hogyan tehetném a sportolást és a fogyást az RPG játékokhoz hasonló módon addiktívvá a magam számára. Az eredmény egy egyre növő Google Spreadsheet lett, amibe feljegyzem mennyit sportolok, mennyi a testsúlyom minden reggel és ezekből kiindulva (menet közben egyre bonyolódó exponenciális képletek alapján) pontokat ("kreditet") adok magamnak, amit, ha elegendő összegyűlt, átváltok dollárra és megveszem majd belőle a jutalmat.

Most, hogy a térdemet széttrancsíroztam (jelenleg is be van jegelve), a sportban szünetet vagyok kénytelen tartani, de a fogyis részt azért folytatom közben. Pl. tegnapelőtt kiegészítettem a táblázatomat és a grafikonjaimat mozgó átlagokkal. Az alábbi grafikon pl. azt mutatja, hogy hogyan alakul az utolsó 10 nap átlagának súlyváltozása (kék), illetve ennek az értéknek a 10 napos mozgó átlaga (piros). Látszik, hogy átlagosan kb. 0,35 font (0,15 kg) az, amit leadok naponta.



A Warcraft-ben volt egy olyan addon, ami kiírta a képernyőre, hogy mennyi XP-t gyűjtöttünk átlagban óránként, és ezzel a tempóval mennyi idő még elérjük a következő szintet. Valahogy így nézett ki:



Tegnap egy ehhez hasonlót készítettem én is Mostantól a táblázatomban egyből látom, hogy a jelenlegi tempómat és súlyomat (pontosabban ezek mozgó átlagait) figyelembe véve mikor érem el a megcélzott súlyt: nagyjából július vége.



A motivációs részt sikernek könyvelem el. Minden nap ráállok a mérlegre és tényleg kiváncsian várom, hogyan alakulnak a számok. A mozgó átlagok használata óta nem keseredek el pár deka pluszon, mert ha izé, az anyagcserém ritmusa esetleg nem úgy alakult aznap, hogy kisebb az érték, mint az előző mérés, az átlagok attól még lefelé tendálnak. A konditeremben is mindig kihívás, hogy egy icipicivel tovább nyomjam a futógépet (a négyzetes függvény miatt nagyon megéri).

Sportnál feljegyzem az időt, az átlagpulzust, és hogyha mérhető, akkor a lefutott távot. Ezenkívül egy-egy SMS-nyi összefoglalót írok a táblázatba arról, hogy miket eszek, mi van a térdemmel, mennyire bírom a tempót stb. Így pl. látom, hogy a múltkor 10 nap szünetet tartottam mikor eldurrant a lábam, most ezt duplázom majd 20-ra (bináris exponenciális visszalépés).