Cigányélet, barátságok

Jó dolog járni a világot, kipróbálni milyen más országokban, különböző helyeken lakni. De ha bevállaljuk ezt a "cigányéletet" és/vagy a körülöttünk lévő embereknek is hasonló nomád viszketegségük van, az azzal jár, hogy nagyon nehéz igazi, valóban mély barátságokat kialakítani.

Megismerkedünk emberekkel és érezzük, hogy van bennünk sok közös, jól megértjük egymást. Aztán elválnak az útjaink, ők elköltöznek, mi állunk odébb, vagy mindkettő. Még a mai Skype-os, Facebook-os világban is nagyon nehéz megtartani a kapcsolatokat, maroknyi kivételtől eltekintve szépen elkopnak.

Először diákkoromban, a németországi gyakorlatomon éltem át ezt. Nagyon jó barátságba kerültem egy ciprusi sráccal meg egy finnországi svéd és egy francia lánnyal, együtt főztünk, ittunk, bandáztunk, turistáskodtunk. Aztán bumm, vége a nyárnak, nem láttuk többet egymást. Kerestem őket az interneten, ment pár email, aztán megváltozott a postafiókjuk és végleg elvesztek. Még évek múlva is gyakran eszembe jutnak. (Az volt a legjobb nyár a világon, akkor határoztam el, hogy külföldre akarok menni mindenképpen.)

Ahol most lakom és dolgozom, ott is nomádélet van: jönnek az emberek dolgozni, PhD-t csinálni, 1 évre, 2 évre, 5 évre, aztán továbbálnak. Eleinte meglepően megviselt a dolog, meggyászoltam minden távozót. Aztán az évek során azt a védekezési mechanizmust alakítottam ki, amit a háborúban a veterán katonák, akik mellől folyton kihalnak az újoncok: inkább igyekszem nem barátkozni, távolságot tartani, begubózni és -- főleg korábbi önmagamhoz képest -- maximálisan antiszociális lenni.

Aztán persze a legjobb igyekezet ellenére sem megy 100%-osan, mégiscsak becsúszik egy két barátság-féle. Ma búcsúztattam el a sensei-t, aki felnyitotta a szememet peak oil vonatkozásában. Szintén ma búcsúztam el egy amerikai sráctól, akivel ugyan (köszönhetően az antiszociális, társaságkerülő attitűdömnek) csak viszonylag kevés alkalommal találkoztam, de ezalatt valahogy annyira megértettük egymást, hogy az nagyon ritka (másoknak is feltűnt). Benne volt a levegőben, hogy ha másképp alakult volna a világ, ebből is lehetett volna egy életre szóló, komolyabb barátság.

Magyarország előnyösen kicsi ilyen szempontból: nem olyan nehéz megtalálni egymást alkalmanként, de pl. itt az USA-ban sokkal mobilabbak az emberek és nagyobbak a távolságok. Nem az van, hogy megvan a pesti lakás, aztán jövő héttől nem egyetemre, hanem dolgozni vagy egy másik munkahelyre járok, de attól még a szokásos sörözőben ezután is találkozhatunk, hanem odébbköltözik a cimbora egy kontinensnyit, mert ott van jó állás/iskola.

Nincs tanulság, csak ezt ki akartam adni magamból. Hiányoznak a régi barátok, Magyarországról is, innen is. Most pedig megyek és nyitok egy sört az emlékükre.

Prost, daß de Gurgel net verost!