2007. augusztus 15.

5 év mobil nélkül

Személyes véleményem szerint az USA-ban az alábbi okokból van elmaradás a mobiltelefonok területén:

  • Bazi nagy és Európánál 3x ritkábban lakott az ország, macerásabb a teljes lefedettséget megcsinálni.
  • Ingyenes, korlátlan helyi hívás kb. havi 4000 forinttól.
  • Itt úgy döntöttek, hogy a drótnélküli használat pluszköltségét nem a hívó, hanem a hívott fizeti ki. Ennek eredménye, hogy a mobiloknak is helyi száma van, azaz ingyenesen hívhatóak, viszont a gazdájuk ekkor is fizet az 'air time'-ért (Mao-n ugyanezt a költséget ugyebár a hívó perkálja ki.)
Mikor kijöttem 5 éve Nashville-be, nem vettem mobilt. A munkahelyen és otthon is volt vonalas telefon, mindkettő ingyenes korlátlan helyi hívással. Az ismerősi körömmel naponta találkoztam, egyszerűen nem volt szükségem rá, hogy azok alatt a rövid időszakok alatt, amikor nem vagyok sem otthon, sem a gyárban, a saját költségemre elérhetővé tegyem magam.

Otthon van üzenetrögzítő, a cégnél talán hetente egyszer kapok hívást a telefonomra, az is sokszor téves. A kollégákkal személyesen, emailben, Google Talkon, Wikin, Jira-n (régebben Groove-on is) kommunikálunk, a projekt távoli tagjaival pedig a rendszeres telefonos értekezleteken.

Az Asszony vett pár éve egy olcsó szecskamobilt, mikor a gyerek iskolába kezdett járni, hogy tudják riasztani, ha valami gáz van. Nem hív róla senkit és igaziból őt sem hívja nagyon senki (ami nem baj, tekintve, hogy olyankor is fizet).
Prepaid, gyakorlatilag a minimumot fizeti, hogy elérhető maradjon, ami 90 naponta 20 dolcsi.
Nagyon ritkán kölcsönkérem tőle, pl. legutóbb, mikor Vegasban voltam, jól jött, vagy mikor koncertre megyek pl. és egyeztetni kell, hogy hol vannak a többiek.

A távolsági és nemzetközi hívásokat egy Pannon Telecom hívókártyával intézzük (olyat is tud pl. hogy minket hívnak miskolci számon és mi fizetjük). A nagyszülőkkel én Skypeon, az Asszony MSN-en tartja a kapcsolatot, mert a Windows PC-n a Skype valamiért nem szereti a kamerát.

A vonalas telefon korlátlan ideje lehetővé teszi, hogy órákat trécseljenek rajta a csajok, de néha én is, sőt a fiam is nagyon hosszan dumálunk valakivel (cordless szerencsére, el lehet vonulni).

Egyszerűen nem hiányzott nekem a mobil. Hagyjanak nekem békét. Ha kell valami, hagyj üzenetet a rögzítőn, vagy írd meg emailben, vagy IM-en. Se karórám, se mobilom, felszabadultan, stresszmentesen éltem.

...egészen mostanáig.

2 megjegyzés:

  1. tudom melyik szolgáltatót választottad.
    ár szmepontjából nekem a tmobil jött be. 100 dollárét 1 évig érvényes marad a számod, és asszem 1000 perc. Én szinte nem használom soha, estleg út közben asszony szól vegyétejet...szóval egy év alatt sem használom el a perceket amit aztán tovább lehet vinni a következő évre. A lefedettsége viszont elég szar, pl ridzsléken alig volt vétel.

    VálaszTörlés
  2. Reszvetem.
    Csinalj ra olyan csengest, ami csak egyetlen rovid hang aztan kussol.

    VálaszTörlés