2007. december 28.

Az írók sztrájkja



November óta sztrájkol az filmben, televízióban és rádióban dolgozó írók két szakszervezete az Egyesült Államokban. Nem tudtak megegyezni a filmforgalmazókkal a DVD és internetes eladásokból származó bevétel elosztásából.

A további részletekről jó összefoglaló olvasható az angol Wikipédia vonatkozó cikkében.

Több szempontból érdekes a dolog számomra.

Megtudtam, hogy Amerikában is vannak nem 100% impotens szakszervezetek. Tudni kell, hogy az USA brutálisan szakszervezetellenes, egész cégek (pl. Walmart), sőt államok próbálják elnyomni a szakszervezetek alapítására való jogot, de olyan szinten, hogy mondjuk egy német polgár nem hinné el.

Kicsit idekapcsolódik, hogy egy múltkori beszélgetésünkkor megtudtam véletlenül pl. hogy én ún. "exempt employee" vagyok, ami elvileg(?) egy magasabb státusz a bérből élőnél (fehérgalléros) és dióhéjban a következő "jogokat" jelenti:

  • nem léphetek be szakszervezetbe
  • nem fizetnek túlórát
Nem mintha elvárnám ezeket, mindenesetre ezen jót nevettem. :)
Az USA-ban a szakszervezeteknek elég rossz az image-e, évtizedekig egybeforrt a mozgalom a szervezett bűnözéssel. (Ajánlom a Hoffa című filmet a témában Jack Nicholson-nal.)

Néha lehet hallani a hírekben, hogy megmozdulnak az autóipar vagy a légitársaságok dolgozói, de annyira tehetetlenek, hogy végül mindig belemennek a bércsökkentésbe (!!), és ami még szomorúbb, az is gyakori forgatókönyv, hogy a nyugdíjalapjukat a csődeljárások során felszámolják, azaz effektíve nem tudnak nyugdíjba menni a tisztelt polgárok, 65-70 évesen is vezetik a kamiont, meg pakolják a dobozokat a polcra az áruházban. (Heló létező kapitalizmus...)

A másik ami érdekes volt, hogy megbénultak a televíziós műsorok, a sorozatokból nem készülnek új részek. Az Asszonnyal szoktuk nézni a 30 Rock, a My Name is Earl, az Office (amerikai változat) és az Samantha Who (az Al Bundy lánya játszik benne) sorozatokat és egyikből sem készül új rész. Nincsen Daily Show, Jay Leno (az amerikai Fábry), nincs semmi.

De mindez nem érdekelne igazán, viszont a legszörnyűbb: nincs Colbert Report.

Ha jól tudom elég méretes írói stáb dolgozik neki (valami 30 fős létszám rémlik, de nem mernék megesküdni). Állítólag januárban újrakezdik írók nélkül. Kiváncsi leszek, hogy abból mi sül ki.

3 megjegyzés:

  1. Az semmi, de a demonoid ota nem talalok normalis torrent-kozosseget, ahonnan peldaul Colbertet lehetne nezni. Valami fos kinai IPTV kliensen eloben nezek ra a Commesy Centralra es neha szerencsem van...

    VálaszTörlés
  2. http://www.eztv.nl/frontpage.php se rossz

    VálaszTörlés