2008. január 12.

Zuhan a dollár 2.

2006-ban az USA naponta 2,29 milliárd dollár kereskedelmi hiányt produkált. Másodpercenként kb 4,6 millió forintot.

Ez fejenként azt jelenti, hogy abban az évben a világ (elsősorban Ázsia) minden egyes amerikainak adott hitelbe mostani árfolyamon kb 477 712, azaz közel félmillió forintot.

Az alábbi videóban nem mondanak újat, de 2 dolog miatt érdekes volt számomra.

Az egyik, hogy nem nevesincs megszállottak, hanem nagy pénzügyi cégek munkatársai, befektetők, csontkapitalisták beszélnek a dollár beszakadásáról.

A másik a szemléltető mese, amit az egyik a filmben szereplő figura mond el:


Néhány ember hajótörést szenved és egy lakatlan szigeten találják magukat. 6 ázsiai és 1 amerikai. Eldöntik, hogy fel kell osztani maguk között a munkát, így az első ázsiai megkapja, hogy ő fog halászni, a második vadászni, a harmadik tűzifát gyűjteni, stb. Az amerikainak pedig az a feladata, hogy egyen. A nap végén összegyűlnek és csinálnak egy nagy lakomát, amit az amcsi megeszik, de azért hagy nekik elég morzsát, hogy a következő nap is tudjanak dolgozni és főzni neki.

Erre egy modern közgazdász azt mondja, hogy az amerikai viszi a hátán az egész sziget gazdaságát: nélküle nem kéne halászni, vadászni, fát gyűjteni, azaz neki köszönhető az összes munkahely a szigeten...



via videosift.com

Az arany árfolyama dollárban az utolsó 20 évben:

2 megjegyzés:

  1. A történet nem veszi figyelembe, hogy a valóságban a pénz is áru, olyanja meg az amerikainak van.

    VálaszTörlés
  2. Igen, ezen én is gondolkoztam, hogy ugye az amcsik elvileg gazdagok és egy ideig megengedhetik maguknak. De ha 800 milliárdot költenek évente egyre gyorsuló ütemben, akkor egyszer azért elfogy...

    VálaszTörlés