Mikor friss érkeztem az Egyesült Államokba elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy miért 3x annyi az egy főre jutó amerikai GDP, mint a magyar.
Miért van az amerikai nővérnek, általános iskolai tanárnak, kamionsofőrnek a magyarénál sokkal nagyobb és szebb háza, autója stb, mikor nem tűnik sem okosabbnak, sem szorgosabbnak a keleti kollégáinál (na jó, motiváltabb, de nem 3x).
A reáltudományok művelői szemforgatva szoktak beszélni arról, hogy az átlagembereknek fogalma sincs arról, hogyan működnek olyan hétköznapi eszközök, mint az autó, a tévé meg a számítógép. Én évek alatt sem bírtam megérteni, hogy hogyan működik és tulajdonképpen miről szól a pénz.
A kedvenc példám az volt, hogy van egy falu a sztyeppén, ahol a lakosság mobiltelefonos csengőhangokat állít elő és egymásnak adja el, darabját 1 millió dollárért. Akkor ebben a faluban ugyebár minden tranzakció növeli a GDP-t. Amiből azt a következtetést vontam le, hogy a GDP legalábbis részben egy bullshit.
És, hogy nem teljesen jártam tévúton, Izland példája bizonyítja:
You have a dog, and I have a cat. We agree that they are each worth a billion dollars. You sell me the dog for a billion, and I sell you the cat for a billion. Now we are no longer pet owners, but Icelandic banks, with a billion dollars in new assets.
(Kib***ott jó cikk az ottani abszurd világról. Nem bírtam abbahagyni az olvasást:
Vanity Fair: Wall Street on the Tundra).
Szintén az Egyesült Államokat figyelve jöttem rá egy másik dologra. Az USA-ban a lakosság egy icipici töredéke dolgozik az iparban és a mezőgazdaságban. A túlnyomó többség szolgáltatást végez: zenél, pincérkedik, perel, hitelt bírál el, marketingtanácsadást folytat. És az a helyzet, hogy erre a 70-80 vagy mittoménmennyi százalékra tulajdonképpen az emberiség túléléséhez nincsen szükség. Kell ház, kell kaja, kell szállítás (hogy a házba eljusson a kaja), de nem
kell sem új Britney Spears album, Axe reklámkampány, kickbox aerobic, egzotikus nyaralás, válóper, Quake IV, vagy a tavalyitól kicsit eltérő Hummer. Tulajdonképpen a foglalkoztatottak 80%-át haza lehetne holnaptól küldeni (engem is beleértve). Mert
igaziból, bolygóközi szinten, amit csinálunk, az csak
faszverés.
Azért kell ennyi embernek mégis munkát adnunk, mert különben fellázadnak, elkezdenek kukákat rugdosni. Ha megnézhetik a tévésorozatukat, csináltathatnak drága frizurát, elmehetnek (minél drágább) koncertre és kapnak új generációs iPhone-t, akkor
boldogok lesznek lenyugszanak. (Főleg akkor, ha nagyobb a házunk és a tévénk, drágább a frizuránk, újabb a telefonunk és menőbb a kedvenc együttesünk mint a szembeszomszédé, akit lenézünk és az önigazolásunkhoz szükséges hogy gazdagabbnak/erősebbnek/okosabbnak/műveltebbnek/erkölcsösebbnek/szebbnek/trendibbnek (jelöljön meg legalább egyet) érezzük magunkat tőle.)
És ez az egész azért annyira kontraintuitív, mert mi emberek, racionálisabbnak hisszük magunkat, mint amilyenek vagyunk.
Végezzünk el egy gondolatkísérletet. Feltalálnak tudósok egy kvantumszámítógépet, amely másodpercek alatt tetszőleges szempontok alapján
optimálisan szét tudja osztani az egész bolygó erőforrásait, a nyersanyagtól a szabadidőig. Nem kell többet tőzsde, bank, pénzügyminisztérium, Wall Street sőt mostani értelemben vett pénz sem kell. A gép követi minden ember tevékenységét, figyeli a kívánságaikat és a központi algoritmus alapján megmondja, hogy akkor most elmehetünk-e Tahitire a tengerparta, vagy még dolgoznunk kell egy kicsit.
Mit mondanánk ennek a gépnek, hogyan működjön, mik lennének az alapszabályok?
The answer may surprise you.
ui: Majdnem elfelejtettem. 1932-ben alakult egy
technokrata mozgalom, akik valami hasonló dolgokra jutottak. Egy egész napot töltöttem egyszer azzal, hogy hogyan akarták feloldani konkrétan a dilemmát, de nem lett világos, hogy pontosan miben különbözik amit ők akartak a klasszikus értelemben vett tervgazdaságtól. Elvileg még nem haltak ki, a honlapjuk:
http://www.technocracy.org/
Blog feed
