Több hitelt

jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, bassza meg

A mostani cégem az előző üzleti út árával tartozik, a következő pedig a költözés költségeit téríti meg majd utólag. Mivel a megtakarításaim nagy részét már kimenekítettem az országból,  kicsit aggódni kezdtem, hogy likviditási gondjaim adódhatnak, úgyhogy vasárnap délután rákattintottam a bankom websiteján a "hitelkeret növelése" feliratú gombra. 2 szövegmezőt kellett ezután kitöltenem:

1. Mennyi az éves fizum.
2. Mennyire szeretném növelni a keretet.

Kb. 2-3 havi fizetésnyi összeget pöttyintettem be (soha nem volt rá szükségem eddig, minden hónapban visszafizetem a hitelkártyám aktuális egyenlegét).

3 óra múlva jött a levél, hogy hajrá, kész, már költhetem is.

Úgyhogy most egyszerűbb lesz a seggére verni a tengerentúlon értéktelen dollárjaimnak. ;) Bárcsak minden ilyen gyorsan és egyszerűen működne...

The Soup Nazi

Sosem bírtam igazán a Seinfeld-et. Lehet, hogy jó stand up komikus, de pocsék színész szerintem. Idegesített a levakarhatatlan félmosolya.

A The Soup Nazi című epizód viszont gyakran idézett, kötelező darab. Nem azért kell megnézni, mert vicces, hanem mert fontos, mint a Moby Dick vagy az Ulysses. És a fentiekkel ellentétben 10 perc alatt végignézhető.



Angol Wikipédia szócikk.

"No soup for you!"

14 dolláros autó

Pár hete parkolás közben végignyomta valaki a kis 2000-es évjáratú Hyundai-om oldalát. Gagyi autóimhoz gagyi biztosításom van, ami a felelősségbiztosításon kívül alig fedez bármi mást. Van egy olyan kategória, ami (kötelező) biztosítással nem rendelkező vezetők ellen véd. Tipikusan az illegális bevándorlók például olyanok, akiknek nincs biztosítása (az egyik ok, ami miatt érdemes inkább őket legalizálni; úgy végeredményben kevesebbe kerülnek az országnak...).

Felhívom a biztosítót, hiperudvarias a néni, mondja hogy csak akkor fedezi a csomagom a dolgot, hogyha jelentem a rendőrségnek, hogy legyen dokument arról, hogy nem volt biztosítása a másik félnek. Felhívom a rendőrséget, felveszik az adataimat, adnak egy számot. Üzleti útról hazatérve elkérem az azonosító alapján a rendőrségi jelentést, elmegyek a biztosító websitejára, feltöltöm PDF-ben. Az oldalon található üzenődobozban megkérdezem, hogy jó nyomtatványt küldtem-e el. Pár perc múlva (!) csörög a telefonom, nagyon kedves, udvarias gyorsan beszélő néni elmondja, hogy igen, jó a dokumentum, a következő lépés az, hogy elvigyem az autómat kárbecslésre. Ezek és ezek lehetséges szerződött kárbecslők a környékemen, mondom, hogy itt, Nashville-ben lenne jó. Azonnal megállapodunk egy következő reggel 9-es időpontban.

Elmegyek a kárbecslőhöz következő reggel. Kérdi, hogy akkor megcsinálják-e most azonnal, vagy csak a kárbecslést szeretném ma. Mondom, hogy az utóbbi. Nézegeti, kicsit tapogatja az autót, lefényképezi, bepötyögi a számítógépébe. Kiderül, hogy kb. 2200 dolláros a kár, szerinte "majdnem totálkáros" a kocsi. Először kicsit megijedek, mert az autó még nagyszerűen megy, csak szegény bal oldala egy kicsit ronda. 200 dollár az önrészem, ezt levonja. Kicsit nem figyelek oda, azonnal ír nekem 1986 dollár 56 centről egy csekket. Ha elviszem más szerelőhöz és mégis többe kerül, akkor menjek vissza és kifizetik a különbözetet.

Fütyörészve azonnal elviszem a csekket a bankba és beváltom (nulla sorbanállás, az egész kb 5 perc a parkolóból számolva).

Az autót 2000 dollárért vettem és eszem ágában sincs megjavítattni. Most vezethetem a maradék két hétben, nem kell aggódni, hogy kinek, hogyan és mennyiért adom el.

Pénzem is van, autóm is van: jelenleg GEICO biztosítótársaság legelégedettebb ügyfele vagyok. :)

Búcsú Amerikától: miért és hova

Kb. egy éve kis családom közelíteni kezdett egy válaszúthoz. A fiam egyre nagyobb (most 8), kezdte közelíteni azt a kort, ami után már nem lesz majd egyszerű egyik ország iskolarendszeréből csak úgy hipsz-hopsz átrakni egy másikba és elvárni, hogy ott is teljesíteni tudjon. A mostani amerikai vízumomon ketyeg az óra, 2010 nyarán lejár, ha maradni akarok, akkor zöld kártyát kell igényelni, ami hosszadalmas folyamat, főleg az én esetemben (a részletektől megkímélem az olvasókat).

Az Asszony mindig is haza akart menni, szinte 6 éve minden évben maradunk "még egy évet". Mostanra megpuhult annyira, hogy meggyőzhettem volna, hogy maradjunk Amerikában. Beadtam egy jelentkezést egy céghez, amit ismerősöm ajánlott és mivel tudtam, hogy elég kemény az interjú elkezdtem magamhoz készülni. Nagyon jót tett nekem az a kb. fél év, mert az utóbbi években kicsit eltunyult az agyam, ami az intenzív tanulást illeti (értsd: könyvolvasás, jegyzetelés, feladatokon gyakorlás). Két telefonos és egy helyszíni interjú után kaptam kb. február magasságában egy ajánlatot a cégtől, amit aztán el is fogadtam.

Lehetett választani, hogy New Yorkba vagy Kaliforniába megyek. Hosszas gondolkodás után Kaliforniát választottam, mert személyes benyomásaim alapján családbarátabbnak tűnt (és az időjárás is sokkal jobb). Sajnos az ország legdrágább környékén van a cég ottani irodája, már előre aggódtam, hogy hogyan fogom kifizetni a lakást, egy olyan helyen, ahol 700.000USD (kb 110 millió HUF) körül kezdődnek a házak.

Megtudtam menet közben, hogy van egy kis gebasz a vízumommal, merthogy amivel a kutatóintézetnél dolgozom, az egy ún. "Academic H1B". Ennek az az előnye, hogy nem fogyasztja a törvényben meghatározott éves vendégmunkás-kvótát ezért könnyű megkapni. A hátránya pedig az, hogy ha az ember munkáltatót vált, akkor igényelni kell nulláról egy teljesen új H1B-t. (amit informatikusok és divatmodellek használnak tipikusan.) A 65000 fős éves kvótáért április 1-től lehet sorakozni. Semmi gond, a cég által felbérelt ügyvédi iroda intézte az ezzel kapcsolatos összes papírmunkát.

Az alábbi bibik vannak ezzel:

• az első napon kimerítik a jelentkezők a teljes évi kvótát
• Kb. 3-szoros volt az idén a túljelentkezés

Túljelentkezés esetén lottóval döntik el, melyik beadványokat fogadják el. Az enyém a "Sajnos nem nyert" feliratú dobozban végezte.

Az Economist erről szóló cikkében idiokráciaként jellemzi a jelenlegi szabályozást, merthogy az USA lábonlövi magát azzal, hogy nem engedi be a képzett munkaerőt legálisan. A Microsoft pl. a felvett külföldi dolgozók 1/3-át tudja csak behozni, a maradékuk részben a barátságosabb szabályozást kínáló Kanadában növeli az ottani GDP-t...

Ezután júniusban jött egy nagyon stresszes időszak, ugyanis a H1B vízumhoz tartozik egy vészesen közelgő 6 éves limit, ezután munkáltatótól függetlenül nem lehet hosszabbítani, csak ha eljut az ember a zöldkártya-procedúra egy bizonyos stádiumáig. Az ügyvédek mindenféle feketemágiákat vettek elő: volt szó kanadai, budapesti kiruccanásokról a szükséges pecsétek beszerzéséhez, illetve pl. olyanokról, hogy Indiában vagy Oroszországban letöltött 18 hónap(!!!) után varázsolnak át az USA-ba a bevándorlási jog sámánjai.

Végül azonban kiderült, hogy van hely a cég svájci irodájában és oda nekem magyarként egyszerűbb munkavállalói engedélyt szerezni. Svájcban elsősorban az a vonzó, hogy közelebb van Magyarországhoz, úgyhogy rábólintottam.

Dióhéjban ennyi. Ha minden jól megy, szeptember 5-én elutazunk pár napra New Yorkba a családdal, onnan pedig szeptember 9-én indulunk Zürichbe.

Most jön az a rész, amikor a maradék két hétben fel kell számolni az itteni életünket.

6 év után búcsú Amerikától

Sokmindent szerettem volna még leírni ezelőtt a bejegyzés előtt, de nem tudom jut-e rá időm. Essünk hát túl rajta: 6 év után családommal búcsút mondunk Nashville-nek és Amerikának. 2002 óta itt volt az otthonunk és hiányozni fog. Nem sokon múlott, hogy végleg ebben az országban maradunk, de aztán mégis másképp alakult.

Kicsit szomorúak vagyunk, de talán a következő helyen még jobb lesz.

Úgyhogy had' szóljon (folytatva a szentimentális vonalat):


Pál Utcai Fiúk - Az idegen from Nyenyec on Vimeo.

Terepteszt videó

DARPA Coordinators Field Exercise - ISI Team - 2008 from Nyenyec on Vimeo.

Most először készítettem ilyesféle videót (régi iMovie-t használtam). Ha lesz erőm, írok erről a 17 napról, de majd csak ha kialudtam magam.

Olvasztótégely

Az egyik kolléga, akivel együtt dolgozom Sri Lankáról származik. A tamil kisebbséghez tartozott, tizenegy éves kora körül menekültek a növekvő erőszak elől a szüleivel az Egyesült Államokba. Mostanra gyakorlatilag tökéletes amerikai angolt beszél, egy egyetemen dolgozik kutatóként, PhD-je van. Mára z egész családja elmenekült az országból, az idén volt otthon ahol az utolsó ottmaradt családtagját temették el.

A csapatunkban a vezető eredetileg kolumbiai (akinek szülei eredetileg magyarországról költöztek oda), van egy magyar (én), egy mexikói, egy tamil és 3 bennszülött amerikai. Én vagyok az egyetlen, aki nem állampolgár.

Az kutatóintézet, ahol dolgozom, magyar vezetésű, a bennszülöttek kisebbségben vannak.

Az USA-ban hihetetlen potenciál van arra, hogy bárki, bárhonnan jön, villámgyorsan asszimilálja a többségi társadalomba. Maximum egy generációba telik, de sokszor kevesebb. Legyen mégoly idegen is valakinek a neve, durva az akcentusa, nincs elzárva az előmenetel előtt, gyakorlatilag ugyanúgy nyitva állnak előtte a lehetőségek, mintha itt született volna.

Európának is el kéne ezt az olvasztótégelyesdit tanulnia, mert különben komoly gondjai lesznek a következő évtizedekben.

Angol nyelvlecke: attribute

Mai angol nyelvlecke:

• attribute, ha főnév így ejtendő
• viszont mikor ige, akkor így

Sosem tanulom meg ezt a nyelvet.