2008. december 18.

Bele a vasutassztrájkba...?

6 éve nem voltam Magyarországon télen. Tennessee-ből nézve a Magyarországi tél nedves, hideg és ami legrosszabb: sötét (a svájci ugyanolyan, csak itt könnyebb síelni).

2 és fél éve nem voltam egyáltalán Magyarországon, úgyhogy most úgy döntöttünk, ha már ennyire közel vagyunk, akkor meglátogatjuk karácsonykor a nagyszülőket 1 hétre. Az volt a nagy ötlet, hogy kipróbáljuk az éjszakai vonatot, mert amellett, hogy olcsóbb, mint a repülő, az országokon keresztülvonatozás mekkora nagy európai dolog és még talán kaland is a gyerekeknek. Pár hete meg is vettük a jegyeket négyünknek a jobbik fajta hálókocsiba. Zürich-Budapest-Miskolc: jó hosszú, de ha összejön, kialudhatjuk magunkat menet közben.

2 nap múlva, szombat este indulnánk, de a vasutassztrájk miatt nem tudom mi lesz belőle. Mikor ezt írom, az olvasható az Indexen, hogyaszongya:

A távolsági gyorsok, az IC-k és a nemzetközi vonatok közlekedése lényegében leállt. Egyes vonalakon két-három óránként járnak vonatok.
 Továbbá:
Üres a miskolci Tiszai pályaudvar, egyetlen egy utas sem volt a váróteremben és a peronokon csütörtökön este.

Illetve:
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) határozatlan ideig folytatja a vasárnap óta tartó országos vasúti sztrájkot, miután a szakszervezet vezetői csütörtök reggel sem jutottak megállapodásra a MÁV képviselőivel - jelentette be Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

Holnap megkérdezem az itteni utazási irodát, hogy mit tudnak ígérni, de ha hasonló marad a helyzet, akkor két gyerekkel kicsit kockázatosnak tűnik a dolog.

 
Fotó: Index.

5 megjegyzés:

  1. Én is hasonló cipőben vagyok - bár én Belgrádba mennék. A MÁV honlapja szerint Budapest-Bécs (és gondolom a másik irányba is) között az osztrák vasút vonatokat közlekedtet, és gondolom járnak a volán buszok is Miskolcig. (Szintén kényelmes és olcsó megoldás lehet Budapest-Bécs vonalon az orangeways buszai). De lehet hogy egy fapados repülővel jársz a legbiztosabban.

    VálaszTörlés
  2. Aki tehette, mar leszokott a MAVrol.
    Nem utolso sorban pont az ilyen szervezett kitolasok miatt.

    Mivel a repteren is sztrajkolnak a biztonsagi-bohocok, ugy jarsz legjobban, ha a legkozelebbi hataron tuli atszallohelyig repulsz/vonatozol, es keszenletben all valaki kocsival, ha beut a magyar valosag.

    Mondjuk a vilaggazdasagi helyzet fokozodasara valo tekintettel esetleg szuneteltethetnenk a terrorizmus elleni harcot a ferihegyi repteren...

    VálaszTörlés
  3. En egy ismeretlen "rajongod" vagyok Irorszagbol. Azota olvasom a blogod, miota ratalaltam az SCJP-s hozzaszolasodra. Mikor az elobb olvastam, hogy Miskolcig vettel vonatjegyet, leesett az allam. Csak nem onnan szarmazol Te is?
    Kicsi ez az internet ... :)

    Sanyi

    VálaszTörlés
  4. hiába, aki számít valamit, az mind miskolci... még a barcikaiak is annak adják ki magukat :P

    VálaszTörlés
  5. Sanyi, Kazincbarcikáról származom, de apai ágon miskolci vagyok, oda jártam iskolába, feleséget is onnan kerítettem és a fiam is ott született.

    Acélvááros!! :)

    VálaszTörlés