Játék: Dragon Age Origins

Hogy őszinte legyek, az utóbbi időben már csak 1 játékot játszom végig évente. 2009-ben a Dragon Age volt az PS3-n.



A grafika nem nyűgözött le, a szereplők egyértelműen az uncanny valley-ben vannak. (A GTA IV-nél szintén ezt éreztem.) De a grafika olyasmi, ami az első 15 percben számít, aztán akár jó, akár nem, hozzászokik a szemünk. (A felszerelésük, főleg a páncéljuk és a sisakjuk designja viszont a végefelé már nagyon badass.)

Ami miatt a játék kiemelkedő szerintem az az NPC szereplők kidolgozottsága, ami még a GTA IV-nél is sokkal kifinomultabb. Van vagy 10(?) figura a csapatunkban, akik egymással is teljesen élvezhető, sokszor vicces párbeszédet folytatnak, reagálnak egymásra, a döntéseinkre, illetve arra, hogy miket dumálunk velük. Annyi lehetséges párbeszéd és sztori-változat van, hogy az hihetetlen.
Ami érdekessé teszi a dolgot az az, hogy nincs jó és rossz, világos és sötét spektrum, hanem minden döntésünk magában hordozza a lehetőségét annak, hogy magunkra haragítjuk valamelyik társat a brigádból (és ha megsértődik, lelép!) és persze, hogy jópontokat szerezzünk a többieknél. Mindez a személyiségüktől, háttértörténetüktől függ.

Ami pedig nekem személy szerint a legjobban bejött az a világ és a történelem. Dark fantasy cucc, vannak az abszolút gyilkos gonoszok (darkspawn) és van az ellenük harcoló gyarló civilizáció a mi világunkból megismert mindenféle hibáival: hataloméhség, politikai machinációk, rasszizmus, féltékenység, kapzsiság stb.

Néhány történeti elem példaként (SPOILER ALERT!):

A darkspawn eltorzult humanoid faj, vérük mérgező. (A harci kutyák belepuszulnak a harapásukba.) A föld alatt fúrják évszázadokon át az alagutakat, kutatva a régóta szunnyadó archdemonok után. Párszáz évente sikerül megatlálniuk egyet, ilyenkor az felébred és a vezérük lesz. Elözönlik a felszínt elpusztítva mindent. Ez a Blight, ami egyfajta sáskajárás.

A darkspawn ellen harcoló Grey Warden-ekről kiderül, hogy beavatási szertartáson darkspawn vért kell inniuk. Sokan közülük azonnal meghalnak ezen a ponton. (Aki berezel és nem akarja meginni, azt kinyírják.) Aki túléli, az lázálmokat lát és érzékeli az ellenséget, ahogy az ellenség is őt. Mikor kezdenek öregedni, akkor leküldik őket a darkspawntól hemzsegő bányába hősi halált halni.

A mágusok egy börtön és egyetem keverékeként működő toronyban élnek, ahol a templomosok figyelik minden mozdulatukat. A gyengébbeket másik létsíkbeli démonok használják kapunak a világunkba. Ennek első jelére a templomosok legyilkolják a varázslót. Mivel ez bármikor megtörténhet a nem ellenőrzött mágusokat a lovagrend levadássza.

A templomosok varázslóelhárító képességeiket egy lyrium nevű anyagnak köszönhetik, ami viszont durva addikciót, illetve elvonási tüneteket okoz egy idő után, azaz szép lassan begolyóznak. Ettől függetlenül állandó rettegésben élnek, hogy akármyelyik varázslóból bármelyik pillanatban kirobbanhat a démon.

Az elfek gettóban élnek.

A törpéknél durva kasztrendszer van, az érintethetlenek nyomornegyedekben tengődnek betegségek és bűnözés közepette. A nemesség belháborúkat vív miközben a föld alatti birodalmukat szépen bekebelezi a darkspawn. A lyriumbányáikban illetve az anyag megmunkálása közben ők is szépen leépülnek szellemileg.
Háborúikat gyakorlatilag csak a legendásan erős gólemjeik segítségével tudják megnyerni, ezek gyártásához viszon lelkeket kell feláldozni. Kezdetben önkéntesekkel oldották meg a dolgot, azonban mikor ezek elfogynak, más megoldást kell találni, mert a háború túl fontos... A polgárháború is.

Az egyház a templomosokon keresztül szopatja a varázslókat (történelmi okokból). Istenük nem adja jelét, hogy létezne, elfordult az emberiségtől. Eldugott szekták embert áldoznak és szörnyű lényeket imádnak a próféta reinkarnációiként.

Erre jön még a rengeteg konfliktus, országok, nemesek és érdekcsoportok között. Zsoldosok, prostituáltak, orgyilkosok, függetlenségért titokban küzdő máguscsoportok, sötét vérmágiát használó varázslók, rabszolgavadászok. Akárcsak az NPC-k, a frakciók között is óvatosan kell navigálni, döntéseinkkel magunk mellé állíthatjuk, vagy magunkra haragíthatjuk őket.

A Penny Arcade képregény is jól átadja a hangulatot.

Ez a legjobb fantasy cucc ami az utóbb években a kezembe került. El fogom olvasni a könyveket is.

Salem hipotézis

Sok éve feltűnt már nekem, hogy a gépészek magas arányban képviseltetik magukat az áltudományok szekértolóiként. :)

Most találtam meg, hogy van egy általánosabb változata ennek, az ún. Salem hipotézis, ami szerint korreláció áll fenn a kreacionizmusban való hit és a mérnöki szakmában való elhelyezkedés között.

Palacsinta tobzódás

Az Asszony kapott ilyen francia asztali palacsintasütőt amin picike palacsintákat lehet real time csinálni. Szeretem az ilyen asztali okosságokat (raclette sütő, fondue cucc), mert jó móka, közösségi élmény tud lenni a főzés-evés és a gyerekek is tudnak bohóckodni, palacsintát forgatni a kis lapátkákkal.



Azt is megtanultam, hogy amerikaiul a pancake a vastag (amerikai palacsinta), a crêpe pedig a vékony, mint ami Mao-n is szokásos.

Az utóbbi napokban egy csomó palacsinta-ettünk de még nem untam meg. :)

A fiam átugrik egy osztályt

Ma volt egy több mint 2 órás megbeszélés a fiam iskolájában arról, hogy előreugorjon negyedik osztályból ötödikbe. Tavaly októberben kezdte itt az iskolát úgy, hogy semmit nem beszélt németül és én aggódtam, hogy gondjai lesznek és vissza kell tartani 1 évet. Ehelyett hamar eljutott odáig, hogy totálisan unja az órákat, kevés újdonságot tudnak neki mondani. Elkezdett járni a tehetséges gyerekeknek szervezett különfoglalkozásokra (bár ez eléggé más, mint az Amerikában zajló hasonló program) , de ez sem kötötte le eléggé, úgyhogy a tanár felvetése után megegyeztünk, hogy előreugrik egy évet a téli szünet után.

Informális megbeszélést vártam, erre ott volt 4(!) tanárnő (rajtunk, a két szülőn kívül) volt jegyzőkönyv meg minden. Hochdeutsch megbeszélés volt, bár párszor azért át kellett váltanom angolra. A nem svájci németet  Schriftdeutsch-nak (írott németnek) nevezik itt. Én magamban easy mode-nak.

A fiam nem bánja a dolgot egyáltalán, mi pedig büszkék vagyunk rá. Lehet, hogy nem lesz könnyű, de tuti nem lesz olyan nehéz, mint alkalmazkodni a svájci iskolához Amerika után.

Descent Video Review

Az videó az alapjátékot mutatja be 10 percben (ausztrál? akcentussal).

Még 11 nap karácsonyig.

Update: másik video review: Board to Death (kissé felületesebb).

Magyarországi út

Tagadhatatlan előnye Zürichnek Nashville-hez képest, hogy közelebb van Magyarországhoz.

Ezt kihasználva példátlan módon már másodszor utaztam haza 1 éven belül. (Mindkétszer a Wiener Waltzer éjszakai vonattal mentem.)

Érdekes emberekkel lehet találkozni:

• Egyetemista lány, aki operaénekesnek tanul Zürichben. Állítása szerint sokkal olcsóbb ott a második diploma mint Mao-n lenne neki.
• Szlovákiai magyar bácsi, aki várja, hogy meglegyenek a nyugdíjhoz az évei és otthon vehessen házat (mert ott elég erre a nyugdíja).

Talán legérdekesebb az a svájci néni volt, aki nem tudom pontosan miért, de úgy döntött, hogy elmegy egy magyar faluba lakni úgy, hogy egy kukkot nem beszélt magyarul és a falubeliek pedig semmilyen általa ismert nyelven. Teheneket tart meg ilyesmi, Svájcba jár vissza takarítani évente 4 hónapot, aztán abból éldegél Mao-n. Mostanra teljesen jól megtanult magyarul.

3 indiai lánnyal is találkoztam, akik banki rendszerekhez írnak szoftvert Zürichben és hátizsákkal csinálnak hétvégi villámtúrákat Európában. Pl. Prágát és Budapestet 1 hétvége(!) alatt tudták le vonattal úgy, hogy hétfő reggel már mentek is vissza dolgozni.

Jól megbeszéltük, hogy a svájciak (akárcsak a németek) nem mernek fűszeresen főzni. (Indiai mércével a  magyarok sem.) Kértem tőlük tanácsot jó indiai étteremről Zürichben. Állítólag a Khan's a tuti.

Van két jelenség/történet, amikről már korábban máshonnan is hallottam:

• mikor a svájciak (erős akcentussal) beszélnek németekkel, akkor az utóbbiak azt hiszik, hogy ez a svájci dialektus és meglepődnek, hogy milyen könnyen érthető.
• angolul jól tudó emberek 4-5 Zürichben töltött év után sem próbálnak megtanulni németül vagy svájci németül, mert kiválóan lehet boldogulni magában az angollal.

További élmények címszavakban:

• A mai napig mellbevágó látni a szeméttelepeket, mikor átjön a határon vonat.
• A vonatról leszállva vagy 20 taxis lép oda az utasokhoz jól megadva a Kalkutta-hangulatot már az első percekben.
• Jártam a tiszaújvárosi termálfürdőben. Teljesen tiszta, színvonalasan kiépített. Kellemes élmény volt.
• A kisavason vacsoráztunk és éppen valami nemzetközi krimit forgattak. Rajtunk kívül csak a stáb volt az étteremben. Véletlenül pont ott ettünk, ahol a legutóbbi osztálytalálkozónk volt. (Nosztalgiafaktor!)
• Visszatértem vagy 10 év után a miskolci Vian Klubba, ami tök olyan mint egyetemista koromban volt. Az, hogy mégis teljesen másként éltem meg az annak köszönhető, hogy már lelkileg öreg vagyok az ilyen helyszínekhez: a sok fiatal kishülye csajt legszívesebben felpofoztam és hazaküldtem volna mint egy tanárbácsi. És attól is elszoktam, hogy még az alsógatyám is cigiszagú, mire hazaérek. Azért teljesen jó nosztalgiabuli volt. Ja és a kisavas zenekar vendége voltam, beksztédzs meg minden. :) 
• A Keletiben várva a vonatomat minden alkalommal elfogyasztok rituálisan egy tányér gulyáslevest. A Barross étteremben a törzsközönség kinézet alapján tipikusan vagy vonatra várakozó külföldi, vagy maffiózó.
• Vettem egy HVG-t és majdnem lehidaltam a foglalkoztatottsági és munkanélküliségi mutatókon. Ilyen körülmények mellett nem meglepő, hogy...
• Ismerősi körben mindenhonnan azt hallom, hogy külföldre mennek a fiatalok (BAZ megyéből). Kiváncsi leszek visszatérnek-e.
• A volt általános iskolám környéke úgy néz ki, mint a Call of Duty 4.-ban a csernobili pálya. Viszont ugyanott 7000HUF (40 CHF) egy fogtömés. :)
• 6 (?) év után először jártam téli hónapokban Mao-n. Nem szeretek ilyenkor utazni, mert undorító az időjárás.
• Planetáris szinten Európa kicsi. Amerikai munkatársaim, mikor Svájcban vannak egy hetet simán elruccannak Németországba, Franciaországba, Dániába, Olaszországba vagy Szentpétervárra(!).
• Én is szeretném leküzdeni a (főleg télen erős) begubózó ösztöneimet és agresszívabban "beszínezni a térképet" ha már Európa közepére került a bázis. Következő úticél: Párizs.
• Bőröndben hoztam 3 oldal paprikás füstölt szalonnát. Mióta hazajöttem, mindig azt eszem itthon. December 31-r végezni akarok velük.
• Vicces a vonaton az a szituáció, mikor kb. Bécs magasságában derül ki, hogy a fülkében mindenki beszél magyarul és át lehet váltani.
• Svájc Magyarországról (és nem Kaliforniából vagy Ibizáról) visszatérve a legjobb. A rossz dolgok egyformák, a jó dolgok jobbak. :)

Descent: Journeys In The Dark

Van egy oka, hogy miért én várom leginkább a Karácsonyt a családban: megvettem a fiamnak a Descent: Journeys in the Dark nevű társasjátékot.

Úgy kell elképzelni, mint egy leegyszerűsített Dungeons & Dragons-t ami egy óriási (több mint 5kg-os!) dobozban kapható, tele kártyákkal, labirintus-elemekkel és hős- és szörnyfigurákkal.

Ellentétben a D&D-vel itt nincs "jószándékú" Dungeon Master, hanem egy kegyetlen szemét Overlord van, aki konkrétan pontokat kap azért ha kicsinálja a játékosokat. 2-4 hős küzd azért hogy eljussanak a tipikusan 2-3 szintes dungeon aljába és kicsinálják a főszörnyet. Dungeon crawler-ről beszélünk, tehát kb. Diablo társasjáték formában.
Egyre mélyebbre haladva a hősök egyre több kincset, varázsitalt, pénzt és felszerelést gyűjtenek. Az Overlord közben próbálja őket csapdákkal és szörnyekkel megállítani.

Mivel kompetitív a játék, nincsenek ad-hoc szabályok sem, illetve történet sem igazán létezik, csak csökevényes formában. A Descent elődjének tekinthető a Hero Quest (1989), a Warhammer Quest (1995) és a Doom: The Boardgame (2005). Én ezek közül csak a legelsőt ismertem, azt is csak hírből.

Pár hete okosítom magamat a témában, főleg a boardgamegeek.com-ról. Megtanultam, hogy a nem-dedós társasjátékok 2 iskolába sorolhatóak:

A eurogames, vagy "német stílusú" játékok, mint pl. a Settlers of Catan vagy a Carcassone. Általában kevés dolgot hagynak a szerencsére és kevésbé helyezik fókuszba a játékok közötti konfliktust vagy a színes-szagos helyszínt és szereplőket.

Az ameritrash vagy "amerikai stílusú" játékok ezzel szemben a véletlen faktorra, a játékosok közötti konfliktusra és legalább részben a szerencsére helyezik a hangsúlyt. Sokkal kevésbé absztraktak mint eurogame-ek.

A Descent ameritrash: szét kell zúzni az ellenséget, dobni kell egy csomó kockát, minden hősnek, szörnynek saját, műanyagfigurája van. Hardcore játékosok minden figurát kifestenek (kb. mint a Warhammerben).

Ultrahardcore játékosok a labirintus-elemeket is kicserélik saját, maszekban öntött és festett "3D" darabokra.

A 2006-ban megjelent alapkészletben 60 szörny, 20 hősfigura kb. 200 kártya, 61 térképdarab meg mindenféle egyéb bizbasz van. Egy tényleg masszív dobozt kell elképzelni, tele cuccal.

Road to Legend

Több kiegészítő is megjelent az utóbbi években további kártyákkal, hősökkel és bizbaszokkal. Én a Road to Legend nevűt gyűjtöttem be első körben, ami a leginkább átformálja a játékot.

Az alapkoncepció szerinte egy este egy dungeon-t csinálnak meg a hősök, ami kb 2-5 óráig tart. Ezalatt végigmennek a fantasy egyedfejlődés minden fokán és a végére már a legerősebb felszerelésük van, amivel legyőzhetik a legdurvább szörnyeket is. A következő alkalommal teljesen új hősökkel, teljesen új játék kezdődik, sem a kincs, sem az XP nem marad meg.

Namost a Road to Legend egy ún. "advanced campaign"-t vezet be, ami nem állapotmentes. Van egy világtérkép, amin a hősök kedvükre mehetnek el különböző városokba, labirintusokba stb. Az Overlord vezéreket küldhet a városok elpusztítására, illetve lépésről lépésre implementálhat valami előre választott világelpusztító tervet. Egy játékbeli kör egy hét a nagy táblán, ami vásárlással, upgrade-ek begyűjtésével és tipikusan valami csata kezdeményezésével telik, amit viszont már a normál labirintusban játszanak le. Egy kb. 2 órás harc a dungeonben a világtérképen csak egyetlen kör. Viszont a játékosok a dungeon-ök között megtarthatják az XP-t és felszerelést, tehát szép lassan egyre erősebbek lesznek. Akárcsak az Overlord, aki a hősök gyilkolásával, városok elpusztításával szerzett pontjait a csapdák és szörnyek fejlesztésére költheti.

Egy tipikus Road to Legend kampány több hónapig(!) tart és vagy az Overlord lezúzásával vagy a hősök városának elpusztításával ér véget.

Egy tonna cucc
Már az alapjáték is óriási, de a kiegészítőkkel együtt sok-sok kilónyi apró mütyür boldog tulajdonosai leszünk, amiket ráadásul rendben kell tartani, mert a kártyákról függ, hogy a következő helyszínen milyen csapdákra, szörnyekre és térképelemekre lesz szükség, amiket a lehető leggyorsabban elő kell készíteni.

Viszont pont azért, mert ekkora óriási dobozokban érkezik a játék, szerintem tökéletes karácsonyi ajándék lesz a fa alá. :)

Miért jó?
Miért jobb ez a játék, mint a D&D? A következők lehetnek az érvek:

Nem igényel felkészülést.
Nekem elsősorban ez a fontos. Egy jó D&D kampányhoz ki kell találni egy kellően érdekes szereplőket, az NPC-k megelevenítéséhez háttértörténeteket, személyiségeket. Térképeket kell rajzolni, építeni, nyomtatni, helységneveket, legendákat kitalálni. Léteznek előre elkészített modulok (én pl. a fiammal a Thunderspire Labyrinth-ot játszom, a pénteki csoportommal meg a Scales of War-t), de ezeket is végig kell olvasni, észben kell tartani.
Attól függően, hogy a DM mennyire igényes vagy jó az improvizációban ez több óra felkészülést jelent hétről hétre.

A Descent ehhez képest teljesen szimpla, minden előre definiált kártyákból, modulokból épül, a legnagyobb kihívást a bizbaszok előkeresése jelenti.

Egyszerű

Egy "karakterlap" egyetlen kártyán elfér. A csata sokkal-sokkal egyszerűbb, mint D&D-ben (ez lehet hátrány is...).
Minden felszereléshez és képességhez tartozik egy kártya, amin rajta van az összes tudnivaló.

A D&D-hez szinte havonta jelenik meg több száz oldalnyi új könyv, a figurák üzleti okokból csak randomizált dobozokban kaphatóak.

A munkatársaimon látom, hogy ha nem kattan rá az ember, mint én, akkor az összes szabály és főleg karakterfejlesztési lehetőség ismerete és észben tartása közel lehetetlen. (Pedig a 4-ik kiadás sokat egyszerűsített és még karakterkészítő célalkalmazás is van hozzá.)

Szóval a Descent egy előkészített, "batteries included" életérzés.

Nem igazi RPG
Sok ember idegenkedik a D&D szerepjáték részétől. Személyiségtől, gátlásoktól függ mennyire élvezi valaki, hogy in character beszél, hangokat utánoz, beleéli magát a szerepébe különböző komolysági fokon.

Akinek az ilyesmihez nincs ereje, kedve, türelme, annak ott a Descent, ami vegytiszta dungeon crawl. Killing monsters and taking their stuff.


2 játékos is elég
Mi a fiammal játszunk ugyan ketten D&D-t (és a Fear of Girls-ben is látható ilyen :) ) de a játék nagyon nem erre lett kitalálva.
A Descent-ben egyetlen játékos is nyugodtan játszhat az Overlord ellen. És mivel annyira egyszerűek a szabályok, gond nélkül irányíthat 2 vagy akár 4 hőst is egymaga.

Kalandra fel

Nos ennyi az elmélet. Azt, hogy tényleg jó-e a cucc, majd a fiamnak kell eldönteni. Ha igen, akkor a következő a Tomb of Ice kiegészítő lesz...
Ha nem, akkor pedig felhasználom a műanyagfigurákat a D&D-s játékunkhoz.

Update: létezik magyar verzió is: Odalent: Kalandok a mélyben címen.