2006. november 14.

Nem tetszett a Borat



Megnéztem a Borat filmet és nem tetszett. Nagy részét a hype-nak tudom be. Már hónapok óta tele volt vele a média, Newsweek, Time, Youtube, minden. Nem nevettem egyszer sem és a mondanivaló sem látszott, a végeredmény inkább csak öncélú próbálkozás volt a megbotránkoztatásra. (Engem aztán meg nehéz, nem vagyok hozzá még elég öreg.)

Félreértés elkerülése véget, én nagyon is értékelem Sacha Baron Cohen művészetét, szerintem a fickó egy zseni. Nézni is szoktam a The Ali G Show-t néha. De nekem az Ali G és a Brüno figura is jobban bejön, mint Borat.

Ráadásul ahhoz képest, hogy ez mozifilm, a jelenetek semmivel nem voltak színvonalasabbak, mint a tévéműsorban.

Ugye az alapgondolat az, hogy eljátszik egy idiótát és közben a vele interakcióba lépő emberekből csinál hülyét. Magyarországon is volt ilyen, pl. Sándor György a 90es évek legelején(?), aki turistának adva ki magát Burda szabásmintát használva térképnek érdeklődött a pesti járókelőktől, hogy most merre kell menni. Na ugyanez az ötlet, csak Baron mesterfokra fejleszti az improvizált interjúkat és olyanokat bevállal, amikre azt mondom, hogy ezt a fickót meg fogják lincselni egyszer.

Ugye a nagy innovációja a filmnek az lenne, hogy tükröt tart az amerikai társadalom elé és leleplezi mennyire csont nélkül elfogadják a rasszizmust és a politikai inkorrekt viselkedést általában. Igen ilyet is lehet találni, főleg, ha többhónapnyi filmezésből vág valaki össze egy másfélórás anyagot (Magyarországon is le lehetett volna ugyanezt forgatni, még az ördögűzős istentiszteletet is). Ugyanakkor az amcsiknál nagyon ott van, hogy tisztelni kell a másik kultúráját, akármilyen undorító. (Erre játszik rá Borat.) Nem ismerik, nem is érdekli őket igazán, hogy kicsoda vagy, meg honnan jöttél, de maximálisan igyekeznek tiszteletben tartani. Nem fordulnak meg a fejek, hogyha indiai népviseletben mászkálsz a parkban vagy ilyesmi.

Pl. Nekem is volt ilyen élményem, hogy egy itteni háziasszonynak mondtam, hogy nem kérek jeget az italba, és megkérdezte, hogy ez egy kulturális dolog-e. (Is that a cultural thing?) Mondtam, hogy nem, nem, csak fáj a torkom. :)

Nem tudom jó szívvel ajánlani a filmet, akkor már jobban jártok, hogyha az Ali G showt nézitek és áttekeritek a gyengébb jeleneteket.

2 megjegyzés:

  1. Jó hogy megerősítesz, én nem láttam de abból amit az arcomba toltak a döinternetszen, azt szűrtem le, hogy egy szánalmas köcsög aki eljött bohóckodni nyugatra.
    Az amerikaik toleranciája meg engem is nagyon sokszor elképeszt, nekem elég volt egy pár év, hogy igen erős véleményt formáljak az ide áramló sárgákról indiánokról és a helyi szinesekről ....

    VálaszTörlés
  2. Nekem bejott :-), mondjuk hab volt a tortan, hallani a "kazah falu" lakoinak cizellalt roman karomkodasait ;-). (Valahol Havasalfoldon vettek fel azokat a jeleneteket).

    A fegyverboltos rezzenestelen arca is min 9 pontos volt, de a rodeos foszer es a megachurch vitte a primet. Mondjuk utobbinal Borat nem is kellett csinaljon semmit, egyszeruen csak felvettek ami ott megy...

    VálaszTörlés