2006. augusztus 24.

ZOMG magyargyalázás Stephen Colbert-től!!!!1111

A hét cluestick díja a Fidesznek, azon belül is Cser-Palkovics Andrásnak.


A Fidesz-frakció közleményben tiltakozott az ellen, hogy a GKM kommunikációs igazgatója tréfásnak találta egy amerikai humorista M0-s hídról szóló műsorrészletét. A párt szerint ugyanis az Zrínyit pocskondiázta.

[...]

Ráadásul a jobboldali párt szerint „most először történt meg, hogy nyílt magyargyalázást egy magyar kormányzati szereplő tetszetősnek és mulatságosnak nyilvánított". FN.hu

Aki nem ismerné Stephen Colbert-t (a nevének utolsó betűje néma, vagy ahogy ő mondja "It's French, bitch!") azt kell róla tudni, hogy a műsorában egy konzervatív öntelt idiótát játszik el, akit Bill "Faszkalap" O'Reilly-ról és a többi jobbos seggfej médiaszemélyiségről mintáz. (O'Reilly-t "Papa Bear"-nek szólítja és úgy beszél róla, mintha felnézne rá.) A humorának az a lényege, hogy teljesen átveszi a jobbos retorikát és azt az egocentrikus, fontoskodó, antiintellektuális prezentációt, ami annyira jellemző a jobboldali hírmagyarázókra az amcsi médiában.

Nagyon vicces egyébként, lengeti az amerikai zászlót, előadja az überhazafit és egy valóban egy agyhalott, Bush-rajongó konzervatívot játszva vitatkozik a vendégeivel. Pl. első interjúkérdése Tim Robbins-hoz: "Miért gyűlöli Amerikát?"

A dolog iróniája, hogy ha Colbert ismerné a magyar politikai életet és a műsorában nem amerikai, hanem magyar idiótát alakítana, akkor valami hasonlót nyilatkozott volna, mint most Cser-Palkovics András. :)



"magyargyalázás" ROTFLMAO.

Vajon Cser-Palkovics András milyen kifejezéssel illetné a korábbi részt, amiben Colbert fel van hárorodva, amiért a közel-keleti konfliktus elhúzódik és az elnöknek emiatt le kell rövidíteni a szokásos szabadságát. Egy elemes porszívóhoz hasonlítja az elnököt, és azt mondja "ha nem tudja feltölteni az elemeit, akkor nem tud szívni!" ("cannot suck" ami magyarul szopnit, illetve rosszul teljesítenit is jelent).



Szóval minek hívná ezt Cser-Palkovics? Amerikagyalázásnak? Többek közt az ilyen szemforgató demagógok miatt nincs Magyarországon elviselhető színvonalú politikai humor.

El is döntöttem: lemondom a WoW előfizetést, úgysem játszottam már több, mint 1 hete. Helyette előfizetek a nagyobb kábelcsomagra megint, mert hiányzik a Colbert Report meg a Daily Show.

Stephen Colbert az Isten.

A magyar Wikipédia Stephen Colbert cikke.

2 megjegyzés:

  1. Aztan Tivod van-e, vagy fennmaradsz kesoig?
    En a Daily Show utan rendszerint beajultam az agyba...
    Lehet hogy jobban jarsz ha letoltogeted bittorrentrol a wowtol felszabadulo csoveken :-)
    Ja, es ot percre hires lettem:
    http://www.nofactzone.net/?cat=25

    VálaszTörlés
  2. Szöcske, gratula! :)
    Van TIVO-m de lehet, hogy kipróbálom az iTunes megoldást, ha olcsóbban jövök ki vele.

    VálaszTörlés