A Wikipédia mint a tudás ingyenkonyhája és az úttörő problémák

Chateltem egy barátommal erről az egészről és szóba került, hogy miért nem választok stresszmentesebb témákat akkor, ha ennyire felidegesítenek a korábban említett dolgok.

Egy hasonlatot mondtam el neki, ami talán érthető. Képzeljük el a Wikipédiát, mint a tudás ingyenkonyháját, ahol lelkes önkéntesek szabadidejükben azzal foglalkoznak, hogy ingyen főznek a rászorulóknak.

Annyi időt töltöttem el már ezen a konyhán, hogy a szívemhez nőtt és fontosnak érzem, hogy milyen az a koszt, amit nyújtunk. Ez így nem egészen pontos, lásd alább. Két külön probléma van: az egyik, hogy van olyan fogás, ami még hiányzik, vagy ami még nincs kész, de tudom, hogy jól halad és majd egyszer elkészül, lesz rá ember aki meg tudja megfelelően csinálni. Ezek a fajta problémák nem azok, amik engem igazán izgatnak, egyszerűen mostanra természetesnek tűnik, hogy elkészül havi 2000 szócikk és ha sajnálatosan ritkán is fordul elő, de a nagyon rövid szócikkeket is kibővíti valaki. Az, hogy nem izgat azon azt értem, hogy nem annyira érdekes, more of the same, még akkor is, ha tudom, hogy rengeteg ember rengeteg munkája van mögötte.

Ami probléma engem izgat az az, mikor a főzés technikájával van valami gond, vagy olyan étel jön elő, aminek a főzéséhez a mi konyhánkon még nincs tapasztalat.

Példa: a magyar Wikipédiában hónapokon át érveltek nem is kevesen amellett, hogy ne legyen, ne lehessen aktuálpolitikai témájú szócikkeket írni. (Kb. mondjuk ne főzhessünk olyan ételt, amiben tejföl van.) Több ilyen jellegű lapot megpróbálták kitörölni pl. Ez az álláspont, miszerint tegyünk tabuvá egy témát, csak azért, mert vitát válthat ki, vagy soha nem érnek majd nyugvópontra a cikkek, számomra ez teljesen nonszensz volt, ezt le is írtam, ment a vita, a vitalapon (szokásos sárbanbiciklizős), aztán egyszer csak jött az elkúrtuk beszéd, meg a nagy szeptemberi futballforradalom és pontot tett a vita végére, senki nem mondta, hogy ne írjunk róla szócikket. Az élet utat tör.

Szóval én a magam részéről az ilyen jellegű problémákat tartom igazán érdekesnek és jelentősnek a Wikipédiában. Az úttörő dolgokat úgymond, mikor valami új problémával szembesülünk. Mikor olyan kérdések vannak, hogy hogyan kell és érdemes értelmezni az irányelveket. Az ellenőrizhetőséget, azt hogy adj meg forrásokat és legfőképpen az, hogy mit jelent a semleges nézőpont egy szócikknél (van akinek tényrelativizálást és maszatolást)
A másik ilyen szinte örök vitatéma, hogy mik az elfogadott viselkedési formák a Wikipédiában és hogyan lehet szankcionálni a normaszegőket. A harmadik ilyen kérdéscsoport, hogy mi a szerzői jogi kérdések megfelelő kezelése. Ezek egyelőre nem rutinfeladatok és emiatt érdekesek.

Visszatérve az ingyenkonyhás hasonlathoz, fontosnak tartom, de nem tartom izgalmasnak azt, hogy hogyan főzzük meg az 1453. tányér paprikáskrumplit, mert akkora tapasztalat és know-how van már a brigádban, hogy tudom, hogy rutinosan fogják elkészíteni és mikor készen lesz, ehető lesz (ha nem is mindig készül el gyorsan).

Engem az érdekel, mikor új ételfajta (pl. politika) vagy új szituáció adódik:

• cserebogár kerül a kondérba, kiöntsük az egészet, vagy kihalásszuk?
• mit tegyünk ha patkány mászik a kondérba
• mit tegyünk, ha döglött patkányt találunk a kész levesben (kirúgjuk aki főzte, eltitsuk a levesfőzéstől vagy csak szó nélkül öntsük ki, esetleg tálaljuk?)
  
• mit kezdjünk azokkal, akik nem hajlandóak abbahagyni a dohányzást a konyhában és ezzel zavarnak másokat, de a saját jogaikra hivatkoznak. Mi a fontosabb, hogy ő dohányozhasson, vagy az, hogy ezzel potenciálisan elveszi a többi önkéntes kedvét?
  
• mit kezdjünk azokkal, akik rendzeresen (van aki szándékosan van aki nem) belehamuznak az üstbe
• mit kezdjünk a menthetetlenül pocsék szakácsokkal? legyünk velük udvariasak, vagy érdemes őket eltanácsolni?
• szabad-e felhasználni csak kicsit penészes hozzávalókat?
  
• mennyire fontos a konyha tisztántartása, fontos-e kezet mosni, kell-e hajháló
• milyen lépéseket kell tenni, hogy ne legyen szalmonellafertőzés
• mennyit lehet dirigálni önkénteseknek úgy, hogy még ne menjen el a kedvük a részvételtől
• kell-e félnünk a KÖJÁLtól és mennyire?
• mikor lehetünk teljesen elégedett egy elkészült fogással? az iskolai menzához mérjük magunkat, vagy egy jobb étteremhez?
  

Engem elsősorban ezek a problémák érdekelnek, amikre még nincsenek rutin válaszok, ahol még nincsen egyetértés.

Ennek az az eredménye, hogy a legstresszesebb szituációkba gyalogolok bele, mikor a trollok anyáznak blokkolás miatt, mikor valaki megsértődik, mert az általa feltöltött 50 kép vagy szöveg mind jogsértő és emiatt törölni kell, mikor valaki zokon veszi, hogy a vitapartnerével szemben, aki szerinte elfogadhatatlanul viselkedik, nem lépünk fel elég keményen, mikor valaki szerint annak megemlítése, hogy egy tüntetésen 150 résztvevőből 50-60 bőrfejű volt súlyos hiba, és vélhetően csak a balliberális média hazugsága (tapasztalt magyar Wikipédiásoknak gyakorlat: próbáljátok megtippelni, melyik szerkesztőtől származik az utóbbi felvetés a linkre kattintás nélkül).

Ezért nem tudom hasznát venni az olyan tanácsnak, hogy dolgozzak stresszmentesebb témákon, ezeket meg hagyjam így. Az olyan lenne, mintha felidegesíteném magamat, hogy legyek repdesnek a húson, patkányok mászkálnak az asztal alatt, a fakanalat sosem mossák el, a dolgok ezen állásával rajtam kívül mindenki elégedett és akkor elküldenek, hogy menjek ki inkább az udvarra, és hámozzak krumplit, akkor majd lenyugszom a friss levegőn.

Na ez nem megy, ha olyat látok ami nagyon nem tetszik és nem tudok rajta segíteni, akkor en bloc elmegy a kedvem az egész szarságtól. Nem akarok a része lenni, nem akarom, hogy bárki a projektet vagy végeredményt velem társítsa.

We must be the change we wish to see in the World. - Ghandi

Faszkivan. - Nyenyec