2007. április 12.

Film: Iraq for Sale: The War Profiteers



Iraq for Sale: The War Profiteers

Dokumentumfilm az amerikai háborúban a kormánytól sokmilliárdos szerződéseket lenyúló cégekről. KBR/Halliburtonről már tudtam, de a CACI meg a Titan újak voltak.

Nem is tudtam, hogy Abu Ghraibot is nagyrészt vállalkozók csinálták és a kis katonák tőlük kapták a parancsokat. A katonákat sok év börtönre ítélték, a vállalkozóknak meg semmi baja nem lett. És az a vicc, hogy az eredetileg adatbáziskarbantartásra, de kellően általánosan fogalmazó szerződés keretében alkalmazott CACI csinálta a kínvallatásokat. Informatikusok: olvassátok el a következő munkahelyen az apróbetűs részeket a szerződésben.

A Paul Brehmer-t az amcsi helytartót aki tenger sok eszével feloszlatta az iraki hadsereget első intézkedéseként (elkúrta, nem kicsit, nagyon) nem a katonaság védte, hanem sok pénzekért felbérelt fegyveres alvállalkozó testőrök. Ezeket a "civiliket" akasztották aztán fel a híd tetejére Faludzsában.

Hogyaszongya az egyik riportalany:

"Ha katona vagy és megyilkolsz egy civilt Irakban, akkor hadbíróság elé kerülsz. Ha egy katonai beszállító szerződéses embere vagy és megöls egy civilt, akkor hazaküldenek és következő héten jöhetsz vissza egy másik beszállító szerződéses alkalmazottjaként."
Képzeljünk el itt ilyen "kormányközeli" cégeket, mint az Ezüsthajó/Happy End Kft. csak ők nem szarral gurigáznak:
A Halliburton Dick "Lord Vader" Cheney alelnök volt cége több mint 3,6 billió (3,6 * 10^12) forintnyi, tehát kb. 4500 tocsiknyi szerződést kaptak, jó részét pályázat nélkül.

Irakban minden alvállalkozókon keresztül megy, mindent kiszervezett nekik a hadsereg, amit hagyományosan katonák csináltak. Ők építik a bázist, ők fuvaroznak a hadseregnek mindent, a szerelési feladatokat átvették a katonáktól (persze a "szakembereiket" a katonáknak kellett kiképezni helyben).

A military-industrial complex ((c) Eisenhower, 1961) egyfajta uram-bátyám alapon szerveződik ("old boys network"). Ezt én is láttam a gyárban. A leszerelt katonák és kormánytisztségviselők elhelyezkednek a magánszektorban lobbistaként, tanácsadóként és a kapcsolataikat felhasználva lenyúlják a zsíros szerződéseket.

És hogy mi a zsíros? 6-os karton helyben előállított dobozoskóláért 45$-t (8190HUF), egy zsák ruha tisztításáért 18000 forintot számláztak ki a kormánynak (kár, hogy kakaóálló számítógépekről nem volt szó a filmben, érdekes lett volna összevetni).

Az ún. cost-plus szerződés értelmében, bármennyit költött a Halliburton a kormány utólag megtérítette neki beépített profittal. Megszűnt a motiváció a spórolásra, hiszen minél többet költött a cég, annál nagyobb lett a profitja. Úgyhogy míg a katonák a sivatag közepén sátortáborban aludtak, a Halliburton/KBR szakmunkásainak ötcsillagos szállodában tartották a továbbképzést.

Ennél sokkal durvább trükköket nyomtak a fiúk, amire szerintem még egy magyar vállalkozó is elismerően bólogatna:
  • üres kamionkonvojokkal furikáztak a sivatagban: kiszámlázták
  • direkt nem megfelelő alkatrészeket, gépeket, számítógépeket rendeltek aztán arra hivatkozva, hogy hibás, kivitték a sivatagba és elégették: kiszámlázták
  • vadiúj kamionhoz nem rendeltek pótalkatrészeket (olajszűrő, pótkerék), hanem mikor elromlott valami, vettek egz új kamiont (a katonáknak ilyenkor parancsba volt adva, hogy az elromlott járművet meg kell semmisíteni): kiszámlázták
Jól csinálják, a részvényárfolyamuk a négyszeresére emelkedett a háború kezdete óta.

Nem volt semmifajta felelősségrevonás eddig, a szerződések továbbra is mennek ezeknek a cégeknek szépen.

Ez a létező kapitalizmus, barátaim.

2 megjegyzés:

  1. Mostanában a "feketevíz" cégről mesélnek sokat, ők alkalmazták a négy akasztot csákót is. Gyakorlatilak zsoldosok akiket sokkal jobban fizetnek mint a katonákat és azt csinálnak amit akarank, mint ahogy a mester is említette. Nem rég egy pár elesett jómunkásember családja összeállt és pereli őket munkahelyi gondatlandságból elkövetett gyilkoságért :).
    Egyébként ha fiatal lennék és nem lenne családom és amerikai és tökös legény és sok pénzt akarnék én is ide mennénk dógozni

    VálaszTörlés
  2. Ja, mutatnak a filmben ex-Navy Sealt, aki kéthónapos szerződéssel testőrködik a Blackwater alkalmazottjaként kint (felkoncolják).

    VálaszTörlés