2007. április 22.

Megvettem az első görkorcsolyámat



Pénteken megvettem életem első pár görkorcsolyáját. A helyi szakboltba mentem (Asphalt Beach) ahol a Steve nevű 45-50 évesnek kinéző, de iszonyat sportos és barátságos eladó bemutatót adott nekem görkori első lépésekből és főleg az udvarias kiszolgálás magasiskolájából.

Megkérdezte a nevemet, mondtam, hogy még soha nem görkorcsolyáztam és hogy kezdő felszerelésre (entry level) lenne szükségem. Megmérte mindkét lábamat azzal a felkiáltással, hogy a bal láb nagyobb szokott lenni, mint a jobb. Legnagyobb meglepetésemre igaza is lett, talán fél centivel tényleg nagyobb volt. Aztán rámadta a görkorikat mint egy 2 éves kisgyerekre elmagyarázta, hogyan működik a benne lévő emlékezőhab (memory foam). Rámpróbálta az összes védőcuccot, könyök, térd és kéz. Közben sztorizott, nagyon udvarias és barátságos volt, elmondta, megmutatta, hogyan kell rotálni a kerekeket, mondta, hogy vasárnap ingyen tanfolyam, jó idő lesz, jó csajokkal stb. Elkezdte nekem megtanítani az alapdolgokat, hogyan kell elindulni, menni, fékezni, mi a testtarttás stb. és ha nincs sürgős dolgom egy komplett tréninget leadott volna nekem a bolt közepén. Kaptam térképet is a város elkészült és épülő görkorizóhelyeiről. Sisakot nem kértem, azt hazudtam, hogy van már biciklissisakom. Tönkretenné a frizurámat, haha.

Ilyen kérem az, mikor nem valami franchise cégpolicyjában van megmondva, hogy udvariasnak kell lenni, meg mosolyogni kell, hanem maga a tulajdonos vezeti a boltot és alapvető érdeke, hogy az ügyfél szívesen menjen hozzá vissza. Elképesztő 10 pontos kiszolgálást kaptam, pedig csak a legolcsóbb cuccokat vettem meg. A korcsolya technikai megoldásaiban és sajnos valamennyire hőszigetelési paramétereiben is egy síbakancsra emlékeztet. Talán még jobban is gurul, mint ami az én szintemen egészséges (K2 Exo 2.1 ~ 18kHUF).



Szombaton aztán ki is mentem a fiammal a legközelebbi görkorizható szakaszra a Wal-Mart mellé a folyópartra és amíg ő biciklizett, kipróbáltam a cuccot. Legjobban a kézvédő tetszett, valahogy olyan badass érzés, mikor rajtam van, amit jól kompenzál a bénázós mozgástechnikám.

Hihetetlen, de nem estem el egyszer sem(!), talán használt valami gyerekkorom jégkorizása. Viszont enyhe emelkedő volt és visszafelé gurulva nagyon begyorsultam, hiába próbáltam a boltban elsajátított fékezési technikát csak gurultam, gurultam, mint a szél és nagyon úgy tűnt hogy berepülök ezerrel a susnyásba. Aztán végül csak sikerült megállni valahogy, de az ijedtség után megfogadtam, hogy csak abszolúte lapos aszfalton fogok menni, amíg nem sikerül megtanulni a fékezést.

Elvileg így kéne fékezni:



Szívesen járnék görkorizni kocogás helyett, sokkal jobb móka, de az igazi jó (2km-nél hosszabb) pályák messze vannak és családos emberként nem lesz rá időm csak hétvégén.

ui. nem vagyok benne biztos, hogy tényleg ez az első görkorcsolyám, lehet hogy volt kiskoromban olyan cipőre csatolhatósom.

6 megjegyzés:

  1. Az a muki nagy kiraly, en is ott vettem az elso (hasnzalt!) korimat $35ert. Engem az fogott meg legjobban, hogy a gyerekek beugranak megmondani neki hova mennek grindolni, az anyukak meg tole kerdezik meg hol kell keresni a csemeteket, o meg leforditja hogy mondjuk a PR az Peabody Rails es a campuson van, a kozgaz-szekcional...

    VálaszTörlés
  2. egyetértek, bohóckodni a gyerekkel jó de családos apukának pockakarbantartásra alkalmatlan
    1. mert autózni kell érte, és általában nem esik útba munkába menet
    2. ilyen gagyi szinten nem elég hatékony, azaz pulzus nem megy fel, zsír nem ég, pocak nő

    VálaszTörlés
  3. zsoltibá: igen, ettől nem fog az ember 10kg-ot lefogyni, deazonbanviszont mivel sokkal jobb szórakozás mint lemenni a futógépre nézni a digitális kijelzőn a számokat, ezért sokkal jobb az esélye, hogy akaratgyenge időszakban is rá bírom venni magam, hogy kimenjek. (Ugyanezért akarok venni DDR-t is.)

    De ami ennél is fontosabb: a gyereknek is megvan a sport, mert tekeri a biciklit.

    Még nem szereztem be a mobil pulzusszámlálót, de lefogadom egyébként, hogy a görkorit is lehet olyan adagban csinálni, hogy megdobbanjon a szív valamennyire.

    VálaszTörlés
  4. DDR is hasonló bohóckodás, ezek mint ipmpulzusvásárlásoskonzumidótizmusok.

    Gyerek sportoljon, ez a lényeg, harmincas apukának már véget ért a játék, a halálos elhízás vár rájuk :)

    Megnéznélek, ahogy 130 felett tartod a pulzusod görkörin, kb. fél órát (mertugyeábrdeviszont szart sem ér az egész ha nem), a walmartos pályán és jelenlegi tudással :)

    VálaszTörlés
  5. Ha lyól értem csak halál közeli állapotban fogyunk ? Akkor jól teszem, hogy harminc éve csak az ujjaim mozognak a tasztatúre felett ? :)

    VálaszTörlés
  6. Talán egy kicsit késtem ezzel a megyjegyzéssel (kb. 1 évet), de mégis pár dolgot szeretnék mondani.

    1. Nem így kell fékezni, ahogy a képen látszik. Pontosabban az a beépített fék kezdőknek való, de nekik se segít igazán, mivel az fékezésre alkalmatlan ha 5 kmh-nál gyorsabban mész. Nézz utána a V-stop és T-stop fékezési technikáknak.

    2. 10 kg-t simán lehet fogyni rendszeres görkorizásnak köszönhetően.

    3. Ez Bp:
    http://www.youtube.com/watch?v=GOqG6wjvsro

    VálaszTörlés