2006. augusztus 18.

Óvatosan a motivációval

Aranyos kis anekdota, szabad fordításban:

Egy öreg bácsika minden nap galambok etetésével tölti az idejét a parkban. Az egyik nap néhény tinédzser suhanc veszi körül és elkezdik hangosan csúfolni, dobálni miközben jókat nevetnek. A bácsika nyugodtan tűri, de az eset megismétlődik a következő napon is. A harmadik napon az öreg a menetrendszerűvé váló csúfolódások után, a srácok megrökönyödésére megköszöni nekik és egy-egy dollárt ad mindegyikőjüknek. A következő néhány napban megismétlődik a forgatóköny, a fiúcsapat csúfolódik, a bácsika megköszöni és fizet. Ezután azonban eljön a nap, amikor a bácsi abbahagyja a csúfolódási "díj" kifizetését, ami mélységesen felháborítja a srácokat, akik ezután nem hajlandóak a "szolgáltatást" ingyen nyújtani. A bácsi, onnantól kezdve nyugiban eteti a galambokat.
Nem lenne több ez érdekes és tanulságos történetnél, hogyha nem igazolták volna kísérletileg a benne foglalt elvet. (Tudomány!) A belső motivációt le lehet törni külső motiváció segítségével. A 70-es években 3-5 éves gyerekeken végezték el a kísérletet. Először megfigyelték, mennyit rajzolnak maguktól színes filctollakkal. Aztán 3 csoportra bontották őket. Az első csoportnak jutalmat ígértek be, ha szépen rajzolnak, amit aztán meg is kaptak. A második csoportnak nem ígértek semmit, de a végén mégis meglepték őket egy jutalommal. A harmadik csoport nem kapott jutalmat a rajzolás után. Ezután megnézték, hogy a továbbiakban változik-e az, hogy mennyi időt töltenek el a gyerekek maguktól rajzolással.

Azt tapasztalták, hogy az előre megbeszélten jutalmazott csoport rajzolt a továbbiakban a legkevesebbet, a meglepetéssel jutalmazott csoport valamivel többet, a harmadik, aki nem kapott jutalmat pedig a legtöbbet. Azaz a jutalmazással sikerült letörni a belső motivációt.

Menedzserek, szülők, tartsák ezt észben.

Kísérleti szociálpszichológia is teh ROXx0rZZ!!!!!!11

1 megjegyzés:

  1. Ha nem csalódom, ez a sztori Az élő pénz-ben (is?) le van írva, igaz, ott nem galambot etető bácsi, hanem zsidó boltos szerepel a történetben, de legfeljebb a történelmi hátteret ad neki, a lényegen nem változtat.

    VálaszTörlés